Egészen fiatal korom óta érdekelt egy-egy adott közösség érdekeinek képviselete. Ez jellemezte a személyemet egészen iskolás éveim óta. Amikor valakit bántottak az iskolában, csak azért, mert gyengébb volt, mert kicsit eltért a külseje, személyisége az átlagostól, valahogy mindig arra éreztem késztetést, hogy mellé álljak. Ezen túl a politika és a történelem sem állt messze tőlem soha.

Keresztesy Gergő

Azt hiszem, minden egészséges emberben megfogalmazódik az a kérdés, hogyan is tehetném csak egy kicsit jobbá ezt a világot, vagy csak egy család mindennapjait, egy-egy pillanatukat, egy közösséget, egy embert, vagy annak meggyötört életét. Mindig is szerettem volna egy olyan közösség tagja lenni, amely ezekben a kérdésekben teljes mellszélességgel mellém tud állni, avagy helyesebben én melléjük. Mindezt úgy, hogy tevékenységünk gyarapíthatja a magyar nemzet értékeit, és aktívan tehetünk hazánk jobb sorsáért.

Így kerültem be én is a Jobbik hatalmas családjába. Így vettem körül magamat olyan emberekkel, akik ugyanazt a szolgálatot érzik magukénak, mint én. Ezek azok a gondolatok, amelyek boldoggá tesznek, amikor elmegyek segíteni egy gyermekotthonba, egy állatmenhelyre, vagy éppen a civil társadalmat sikerül közelebb hoznom a határon szolgálatot teljesítő rendvédelmi dolgozókhoz.

Ezek a pillanatok éltetnek engem. Egy önzetlen mosoly, amit a gyermekotthonban kapok, mindennél többet jelent. Egy egyszerű „köszönöm” a menhelyen, két könnycsepp közötti mosoly Röszkén, amikor a határt védő rendőr a neki küldött gyermekrajzokra néz, a tranzitzóna pihenőjében. Egy szoros ölelés egy rászoruló család kicsike házikójában, amely épület másnak a borzalmat, azoknak az embereknek a mindent, az otthont jelenti.

Azt szokták mondani milyen szuper közszereplővé, „politikussá” válni. De ez nem igaz. Végignézni emberi küzdelmeket, tönkrement életeket, látni az emberek szemében azt, hogy most lehet, te vagy az utolsó remény. Meghallgatni, mennyi mindenen mentek keresztül emberek, és mégis milyen erősek. Ilyenkor mindig átértékelődik bennem minden. A pozitív munkámtól kezdve minden egyes kudarcig, amit saját magam szempontjából éltem meg, hiszen én sem vagyok tökéletes, jutott belőle már nekem is bőven.

De egy dolog biztos! Ha csak pár embernek is, csak egy pillanatra visszaadhatom a reményt, ha boldoggá tehetem a napját, már nem éltem hiába! Azt az alázatot, elhivatottságot, amit pedig az emberek, nemzetünk, életünk iránt érzek, semmi és senki nem veheti el tőlem! Ezeket a tulajdonságaimat a Jobbikban tudtam megerősíteni, velük egy családként továbbvinni. Ezt szeretném életem végéig továbbvinni, a jövő generációjának továbbadni. Isten engem úgy segéljen!

Keresztesy Gergő
a Jobbik önkormányzati képviselőjelöltje
Debrecen, 6. sz. választókerület