Sebestyén Hunor a debreceni Jobbik képviselőjelöltje a cívisváros 13-as számú választókerületében, a helyhatósági választásokon. A közelmúltban néhány médium máris ingyenreklámot biztosított számára, amikor magánéletének egyes vonatkozásait taglalták. Villáminterjúnkban egyebek mellett erről is megkérdeztük az önkormányzati képviselőjelöltet.

– Az önkormányzati választások közeledtével egyes internetes hírportálok megpróbálják szenzációként tálalni a múltad egy szeletét, azaz kapcsolatodat Kiszel Tündével. Feltételezem, számítottál erre…

– Gondoltam, hogy lesz olyan oldal, amelyik felkapja a témát, ez szerintem elkerülhetetlen volt, és biztos vagyok benne, hogy a továbbiakban is az lesz. Azt viszont szinte biztosra vettem, hogy kevés cikk jelenik meg, és nem nagyon fogják címlapra vinni a felröppent hírt, hiszen a média igencsak vigyáz arra, hogy a Jobbik minél kevesebbet szerepelhessen. Ha szerepel is, a sajtó minden erővel azon van, hogy negatív reklámot kreáljon nekünk.

Láthatjuk viszont, milyen kétélű fegyver a média. A megjelent cikkek mindegyike tartalmaz pozitív információkat, annak ellenére persze, hogy megpróbálták erősen a bulvár köntösébe bugyolálni és ledegradálni a tényt. Arról nem is beszélve, milyen sok a pozitív olvasói hozzászólás.

A következőkben viszont, ha valami oknál fogva megint szájára venne a média, szeretném, ha ezt a bulvár kihagyásával tenné. Én már nem szeretnék magánéletről, kapcsolatokról beszélni, legyen az most már tényleg a sajátom. Hiszem, hogy tetteimmel kell meghálálnom mindazt a támogatást, amit a körzetemben lakóktól kapok.

– Kívülállóként azt gondolom, a celebvilágnak is vannak nemzeti érzelmű szereplői, csupán nem merik nyíltan felvállalni a nézeteiket, mert félnek ennek következményeitől. Mik az ez irányú tapasztalataid?

– Tévedés ne essék, én is kívülálló vagyok. Nem hiszem, hogy valaha is bírtam volna e címet és soha nem is fogom. Azt viszont tudja mindenki, hogy a médiát is a politika irányítja, így a benne megjelenő embereket is. Namármost, ha egyelőre más pártok irányítják a médiát, hogyan jelenhetnének meg abban olyan szereplők, akik nyíltan nemzeti érzelműek?

– Miért éppen a Jobbik színeiben indulsz a választásokon?

– Mert ez az EGYETLEN olyan párt, amelyik ténylegesen a nemzet érdekeit képviseli, míg a többi párt leginkább csak a saját zsebével foglalkozik. Nincs gyomrom olyan csapat tagja lenni, ahol a nemzeti érdek valahol a leghátsó sorokban kullog.

– Hogy állsz az ajánlószelvények gyűjtésével? Érzed-e a debreceni 13-as választókerület szavazóinak bizalmát?

– Ezúton is szeretném megköszönni a körzet megelőlegezett bizalmát, hiszen már az első néhány napban összegyűlt a megfelelő mennyiségű szelvény. Azóta pedig már többszörösen is túlteljesítettük a limitet.

B. Sz.

Sebestyén Hunor bemutatkozása ide kattintva olvasható.