Három, egymással szorosan összefüggő idézet Bayer Zsolttól:

“…a cipőkbe tett disznólábak gyalázata nem mérhető össze a turul szájába rakott emberi kéz gyalázatával sem. Mert a turul szájába egy angol barom rakta azt a kezet, aki művésznek gondolja magát. Mert ebben a beteg korban művésznek képzeli magát mindenki, aki súlyos frusztrációit nyilvánosan akarja levezetni. Az az angol barom azt sem tudta, mit csinál – de a bronzcipőkbe disznólábat rakók gyalázni akartak. Halottat gyalázni.”

“A híres-hírhedt berlini kabarékban estéről estére azon röhögött a törzsközönség, hogy kifigurázták Trisztán és Izolda legendáját. Levizelték, kigúnyolták, kiröhögték mindazt, ami a németeknek fontos volt és szent. A cinizmus és a múlttalanság tobzódott minden este Berlin fülledt lokáljaiban. Aztán egy este megjelentek a nagyon szőke, nagyon kék szemű, horogkeresztes karszalagot viselő német fiúk, és felismerhetetlen péppé verték a bártulajdonos arcát a pult szélén…”

“…mi lett volna, ha a rendszerváltás egy forradalmi aktus lett volna? (…) Előfordulhatott volna, hogy hajdani ávós verőlegényeket, szájba vizelőket, vérbírókat, tömegbe lövetőket kirángatnak otthonaikból, és lámpavasra húzzák őket?
Előfordulhatott volna.
(…)
Szörnyű lett volna?
Szörnyű lett volna.
Érthető lett volna?
Tökéletesen érthető lett volna.”

Eddig a három idézet. Innentől pedig nem teszek mást, csak kérdezek.

Vajon véletlen-e, hogy az az angol beteg épp a Turul-szobrot találta meg a számtalan köztéri emlékmű közül Nagy-Budapest székesfővárosban? Vajon az az angol barom miért pont egy kezet rakott a turul csőrébe? Vajon véletlen-e, hogy éppen egy jobb kezet, s nem balt? Nem lehet-e vajon, hogy annak a magát művésznek képzelő beteg angolnak valakik megsúgták, hol és hogyan kell nyilvánosan levezetnie súlyos frusztrációit? Vajon nem lehetséges-e valamilyen formában, hogy az efféle, egy frusztrált angol felhasználásával elkövetett nemzetgyalázás végtelenül aljas és sunyi eljárás? Vajon azok az aljas és sunyi provokátorok, akik kéjes örömmel súgtak az angol betegnek, csak halottat akartak gyalázni, avagy élőket is?

Vajon nem lehet-e, hogy az efféle mondatok leírása: “a cipőkbe tett disznólábak gyalázata nem mérhető össze a turul szájába rakott emberi kéz gyalázatával”, szóval, az efféle mondatok leírása is hozzájárul valamiképpen ahhoz az állapothoz, hogy ebben a honban, amit egyelőre még Magyarországnak hívnak, hosszú ideje büntetlenül lehet gyalázni, megtaposni, leköpni mindent, ami magyar? Hogy az efféle mondatok is hozzájárulnak ahhoz, hogy ebben a honban mindenki fájdalma, megaláztatása, tragédiája magasabbrendű, mint a magyarok fájdalma, megaláztatása és tragédiája?

Sósabbak itt a könnyek
S a fájdalmak is mások.

Ady Endre