Annak köszönhetően, hogy a DVSC-TEVA nyerte a magyar bajnokságot, az NB I aranyérmese kiemeltként vívhatja meg a Bajnokok Ligája selejtezőjének első párharcát. Ha a Vidi ért volna oda az első helyre, a fehérváriaknak jóval nehezebb dolguk lett volna az első kanyarban. Így a finn HJK Helsinki szomorkodhat.

Az adott bajnokságok, az adott országok besorolásán múlik, az NB I éppen aktuális bajnokának hányadik körben kell bekapcsolódnia a BL selejtezőjébe, az viszont, hogy a magyar aranyérmes kiemelt lesz-e egy-egy körben vagy sem, az adott alakulat korábbi években elért eredményeiből következik.

Mivel a Videoton az elmúlt években nem szerepelt a nemzetközi porondon, a fehérváriak „tiszta lappal” indultak volna, így már az első kanyarban olyan együttesek várhattak volna rájuk, mint a Sparta Praha, a Rosenborg vagy a Salzburg.

Mivel viszont a Loki az előző idényekben folyamatosan kipróbálhatta magát a nemzetközi porondon, ráadásul legutóbb a főtáblára is felkerült a legrangosabb sorozatban, első kanyar sorsolását kiemeltként várhatja – a legutóbbi szériával ellentétben. (Továbbjutás esetén aztán már nem lenne kiemelt a DVSC.)

Finnországban vélhetően a Vidinek szorítottak, a piros-kékek bajnoki aranyérme esetén ugyanis a HJK Helsinki csúszott volna be a kiemeltek közé.

A következő ellenfeleket kaphatja a Debrecen:
HJK Helsinki (finn), Levadia (észt), Metalurgs Liepajas (lett), FH (izlandi), Zeljeznicsar (bosnyák), Olimpi Rusztavi (grúz), Pjunyik Jereván (örmény), Koper (szlovén), Inter Baku (azeri), Renova (macedón), Dinamo Tirana (albán), HB Tórshavn (feröeri), TNS (walesi), Linfield (északír), Jeunesse d’Esch (luxemburgi) + a két előselejtező győztese

Czvitkovics Péter a DVSC-TEVA egyik legjobbja volt a 2009/2010-es idényben. A futballista így emlékezett vissza a lefújás utáni percekre, amikor a győri meccs eredményét várták.

– Volt egy szabadrúgás a 85. perc tájékán, és akkor mondták, hogy vezet a Győr, és a szurkolók is örültek. Amikor itt lefújták, ott még nem volt vége, ezért mentünk be az öltözőbe, a folyosóra, hogy mi van. Ne tudja meg senki, milyen ideges voltam abban a két percben. Feczesin Robi mondta aztán, hogy kikapott a Vidi. Őt lecserélték sérülés miatt, telefonon tájékoztatták, ha jól tudom, úgyhogy köszönjük a Győrnek – mondta a futballista a Sport TV-nek.

– A Fehérvár vezetett négy ponttal, és az utolsó három meccsen egy pontot szereztünk, azért ez nem így volt bekalkulálva. Főleg, ez az utolsó meccs, ez nagyon rosszul sikerült, talán a tét miatt nagyon idegesen játszottunk. Nehéz szezonon vagyunk túl, de még van egy kupadöntő, ha azt meg tudnánk nyerni valami úton-módon, akkor nagyon sikeres év lenne mögöttünk. Mindenképpen kiemelném a Leandro szerepét, aki ősszel velünk volt, és megígértem neki, hogy megnyerjük a bajnokságot. Bízom benne, hogy jövőre is tudjuk ezt folytatni. Nem ígérem, hogy sokat fogok aludni, de azért készülünk a szerdai meccsre. Nem ugyanúgy fogunk ünnepelni, mintha vége lenne a szezonnak. Arról nem tudok még semmit mondani, mi lesz a sorsom. Még van egy kupadöntő hátra, utána meglátjuk.

Czvitkovics arra is kitért, készültek-e arra, hogy esetleg rájátszás dönthet az elsőségről.
– Egyáltalán nem, de véleményem szerint akkor is megnyertük volna a bajnokságot, ha playoffra került volna a sor, hiszen Magyarországon ma a Debrecen a legjobb csapat.

Bernáth Csaba már ötödször ünnepelhetett aranyat debreceni színekben. A futballista így értékelt a Sport TV-nek az ünneplés közben:
– Nagyon nehéz volt, folyamatos kapcsolatban voltunk mellettünk lévő emberekkel, akik tájékoztattak a másik mérkőzés eredményéről. Azért hallatszott a debreceni B-középen is, mikor megszerezte a vezetést a Győr. Ha szerencsével is, de hála Istennek megnyertük a bajnokságot, de ha az egész évet nézzük, akkor azt mondom, hogy megérdemelten – nyilatkozta a védő, majd hozzátette, ha az eddigi öt elsőséget mérlegre teszi, ezt a mostanit tartja a legnehezebben megszerzett aranynak.

A futballista még a Sándor Tamás-féle generáció tagjaként ünnepelhetett először. Bernáth amondó, sikeresen befejeződött a generációváltás Debrecenben.
– Ez egy nagyon hosszú folyamat volt, a Sándor Tamás garnitúra 94/95-ben indította el ezt a sikert, sokáig tartotta is ezt, nagyon jó generáció volt, úgy gondolom, hogy a mostani is megérett egy hasonló sikerre. Nagyon fontos kiemelni, hogy Debrecenben a háttér az adott Szima Gábornak köszönhetően, és a klub profi módon működik, évről-évre fejlődik, ezt megmutattuk a nemzetközi kupában is, ott is sikert értünk el – mondta Bernáth, majd az általa szorongatott trófeáról is értekezett egy sort.

– Jól esik a fogása, kérdezték is, hogy nem nehéz-e, de mondtam, nem, elbírom.

Szélesi Zoltán: – A bajnoki arany még hiányzott a gyűjteményemből, mert már volt ezüstöm, kupa- és szuperkupa-győzelmem, ünnepeltem feljutást a Cottbusszal, de bajnoki aranyam még nem volt. Olyan ideges voltam végig, nem is úgy játszottam, hogy kellett volna, a szívem úgy vert, mint egy gőzmozdony. Most a srácokkal szerintem becuppantunk pár pezsgőt!

Varga József remekül kezdte a szezont, hatalmas szerepet vállalt a BL főtáblájára kerülésből, és bár a szezon végére kicsit visszaesett, Kecskeméten ismét ott volt a kezdők között.
– Sajnos nem ment úgy a játék a bajnokság közepe fele, ahogy szerettem volna, ezért kimaradtam a csapatból. De úgy érzem, hogy a bajnokság végére sikerült összeszednem magam, újra bizalmat is kaptam, igyekeztem is vele élni. Nem mondanám, hogy annyira jól játszottunk, sajnos hiányzott a játékunkból a gól, én azt mondom, kicsit keserű a szám íze, mert szerettünk volna győzelmet szerezni és nyerni a bajnokságot, de természetesen örülünk neki, hogy a Győrnek sikerült megvernie a Videotont, és a bajnokságot így megnyertük. Örülök neki nagyon, és nagyon büszke vagyok arra, hogy ilyen nehéz év alatt a csapat tényleg erőn felül teljesített. Mindenképpen megérdemeltük ezt a bajnoki címet, még így is – értékelt a középpályás a Sport TV-nek, majd arra is kitért, hogyan viselte, amikor ki-kimaradt a gárdából.

– Nehezen ment ennek a feldolgozása, különösen fiatal játékosként, mert nagyon lelkis ember vagyok, de sikerült túltennem magam ezen a hullámvölgyön, több embernek a segítségével. Köszönöm azoknak, akik segítettek, és mellettem voltak.

Feczesin Róbert a mentális frissességet hiányolta az utolsó találkozón:
– Azt hiszem, ez a félév azért magáért beszél. 14 meccsen rúgtam 8 gólt, és gólpasszokat is tudtam adni, azt hiszem, azért segítettem én is a csapatot. Hogy mi volt a gond az utolsó összecsapáson? Talán fejben nem voltunk annyira frissek, mint korábban – nyilatkozta a támadó.

Az első válogatottságára készülő Laczkó Zsolt egyelőre még csak finoman ünnepelne:
– Nagyon boldog vagyok, hogy megszereztük az első helyet, de az egyik szemem azért sír, hiszen nem sikerült az utolsó találkozón győzni. Köszönjük a Győrnek, hogy jó eredményt értek el, és ezzel segítettek nekünk is. Nagyon remélem, hogy szerdán megnyerjük a kupadöntőt, aztán utána meg csaphatunk egy rendes bulit talán.

Dombi Tibor csereként lépett pályára a szezon nagy részében, az utolsó találkozót követően rendkívül kritikusan értékelte a Loki hajráját a Sport Televíziónak:

– Felemás érzések kavarognak bennem… Az első pillanatban szomorú voltam, hiszen kikaptunk, ráadásul rossz volt a hajrá, hiszen három meccs alatt csak egy pontot szereztünk. El vagyok inkább keseredve, fel sem fogom még szerintem, hogy így is bajnokok tudtunk lenni. Katasztrófa volt ez az utolsó három meccs, annyira enerváltan játszott mindenki. Kell egy kis idő, amíg tudatosul, hogy azért megnyertük, hiszen ha csak ezt az utolsó három meccset nézzük, nem érdemeltük meg. Viszont szerencsére egy szezon 30 meccsből áll. Nem játszottunk jól talán egyetlen meccsen sem a Vidi elleni kivételével, de felfoghatjuk úgy is, hogy bravúr, hogy rosszabb játékkal is hoztuk a fontos találkozókat. Tényleg, a végén már szedett-vedett módon játszottunk, de este szerintem berúgok, és akkor rendben lesz minden – nyilatkozta a rutinos szélső.

Forrás: pepsifoci.hu