Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt alelnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a “talált” forrásokból önerőből indíthatna értelmes programokat az ország, a kormány mégis elszabotálja a lehetőségeket, hogy választási költségvetést vihessen keresztül.
A legfelháborítóbbnak a kormányzati kommunikáció 5 milliárd forintos növekményét nevezte, ami szerinte azt jelzi, hogy a kormánypártok az adófizetők pénzéből akarják kivitelezni kampányukat.
A jobbikos politikus azt javasolja, hogy a kormány egyebek mellett a presztízsberuházások és az Eximbankos ráfordítások helyett indítson egy állami hátterű bérlakásépítési és otthonteremtési programot, amelyben lakások tízezrei épülhetnének meg.
Lenne tér az alapvető élelmiszerek, továbbá a gyermekneveléshez szükséges cikkek áfájának 5 százalékra csökkentésére is – tette hozzá, kifejtve: szerinte ez csillapítaná a népesedési problémákat és mérhető könnyítést jelentene a családok életében.
Z. Kárpát Dániel arra is kitért: be lehetne vezetni egy termelést támogató adórendszert, amelyben Magyarország olyan beruházásokat valósíthatna meg, amelyek piacképessé tennék a hazai termékeket és vállalkozásokat.
A Jobbik alelnöke célként fogalmazta meg a multicégek nagyobb arányú bevonását a közteherviselésbe. Példaként hozta, hogy az érintettek Csehországban 50-60-szor akkora adóterhelést is kiállnak és mégsem hagyják el az országot. “A multisimogatás idejétmúlt” – fogalmazott, bírálva, hogy szerinte a kormány az olcsó munkaerővel és a rugalmas munkafeltételekkel próbálja versenyképessé tenni az országot.
Ezzel szemben a Jobbik európai bérunióban gondolkodik, amelynek célja, hogy a bérek közelítsenek a nyugati szinthez – mondta Z. Kárpát Dániel.
(MTI)