Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt alelnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy 600 milliárd forint felesleges tételt találtak a kormány javaslatában.
Mint mondta, a Jobbik az alapvető élelmiszerek és gyermekneveléshez szükséges cikkek 5 százalékos áfáját, továbbá egy átfogó otthonteremtési és bérlakás-építési programot szeretett volna elérni, s ha ők írták volna a költségvetést, akkor az európai béruniós alapvetések is szerepelnének benne. Utóbbit a multicégek közteherviselésbe vonása, egy termelést támogató adórendszer és egy valódi banki elszámoltatás révén érnék el – fejtette ki.
Z. Kárpát Dániel egyfajta gazdasági rendszerváltást sürgetett, s úgy fogalmazott, a zárószavazáson akkora nemet nyomnak a költségvetési javaslatra, hogy “kiszakadjon a gomb a helyéről”.
(MTI)