Tegnap néhány magából kikelt ember a Kossuth téren, véleményének nyálmirigyének váladékával kívánt nyomatékot adni. A nyál azonban nem Pásztor Istvánon landolt, hanem a nemzeti oldalon.
 

Felböfög a cefreszagú mély, magát a nemzeti radikalizmus köntösébe bújtatva hőbörög, köpköd egy szűk réteg, hol csak verbálisan, hol szó szerint. Számukra nem is közlés tartalma, inkább a minősége az, ami motivál. És ez a minőség messziről bűzlik.

Ott a Kossuth téren egy marginális kisebbség jól megmondta a frankót, hogy aztán a Horgony borozóban néhány újabb fröccs után elújságolhassa bátor tettét. Leköptük, meglöktük, igen, megtettük.

Komolyan mondom, fárasztó már, hogy 2014-ben még mindig arról kell beszélni, sokszor védekezni, hogy a radikalizmus márpedig nem egyenlő az alpári suttyóssággal, közönségességgel, köpködéssel. Mert a túlnyomó többség számára tényleg nem ezt jelenti.

Ahogyan fárasztó az is, de főleg rohadtul unalmas már, hogy alkalmazkodni kell néhány szerencsétlen sötétségéhez, hogy le kell menni kutyába, ha azt akarjuk, hogy felfogja az üzenetet, hogy névtelen kommenthuszárok vállalhatatlan hőbörgései miatt kell a falba verni a fejünket, hogy lépten-nyomon azt kelljen magyaráznunk, néhány szatyros félkegyelmű nem egyenlő a nemzeti oldallal.

Nagyon egyszerű lecke ez, a társadalom tagjainak többsége meg is tanulja jó esetben otthon az anyjától, rossz esetben csak az óvodában: nem köpünk le senkit, nem lökjük fel a másikat, nem verjük agyon, nem húzzuk fel az első a lámpavasra azokat, akikről néhányan tudni vélik, hogy hazaárulók, "Persze, ha Pásztor és az általa vezetett VMSZ nem lépett volna koalícióra áprilisban a vajdasági parlamentben a fekete öves magyargyűlölő Szerb Radikális Párt utódával, a Haladó Párttal, akkor talán a hazaárulózás is elmaradt volna.

A nyál valójában nem Pásztor Istvánon landolt, hanem a nemzeti oldalon. Le kéne vonni a következtetéseket.

Bazsó Bálint