Az elmúlt hetekben a Fidesz több vezetőjéről is kiderült, hogy olyan ingatlanban laknak, aminek a megszerzéséhez egy egyszerű magyar ember egész életének munkája is kevés lenne. Szijjártó Péter fényűző villája után Kósa Lajos családjának egyik ingatlana is az érdeklődés középpontjába került.

Baloldali kormányok idején például Horn Gyula és Boldvai László ingatlanügye volt terítéken.
 
A Jobbik évek óta próbálja felhívni a figyelmet arra, hogy a politikai elitben nincs sem jobb- sem baloldal. Az elmúlt huszonnégy év kormánytisztviselői nem a közösség érdekeit tartották szem előtt, hanem azt, hogy minél többet tudjanak nyerészkedni a pozíciójukból. Az elszámoltatás csődje, hogy ezek a politikusok sokkal nagyobb vagyont halmoztak fel az elmúlt évek során, mint amennyi pénzt hivatalosan kerestek.
 
Nincs olyan debreceni, aki ne halott volna pletykákat arról, hogy Kósa Lajos milyen óriási vagyont gyűjtött össze az elmúlt tizenhat év alatt. Erre a tegnapi napig semmilyen bizonyíték nem volt, de az egyik kereskedelmi televízió hozta azt az információt, miszerint polgármesterünk felesége boldog tulajdonosa egy budapesti, 100 millió forint értékű lakásnak. A Jobbik debreceni polgármesterjelöltjeként felszólítom Kósa Lajost és feleségét, hogy hozzon nyilvánosságra minden az ingatlan adásvételével kapcsolatos dokumentumot.
 
Emellett arra kérek minden debreceni polgármesterjelöltet, hogy a választásokig hozza nyilvánosságra az ő, felesége és gyermekei nevén lévő ingatlanok és más nagyértékű ingóságok listáját.
 
Az én vagyonom: 
150m2 lakóház, Debrecen (2010, ajándékozás)
1999-es Nissan Almera (2007, vásárlás)
 
Feleségem vagyona:
35m2 lakóház, Debrecen (2003, vásárlás)
927 m2 telken lévő 120 m2 lakóház 1/4-e, Sáránd (2014, öröklés)
693 m2 zártkerti szőlő, Sáránd (2014. öröklés)
 
Kőszeghy Csanád Ábel
önkormányzati képviselő
a Jobbik debreceni polgármesterjelöltje