Négy villamosenergia-ipari elosztónál ellenőrizték a garantált szolgáltatások teljesítését a 2013. márciusi szélsőséges időjárás kapcsán, és három esetben hoztak elmarasztaló határozatot – közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
Az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt.-t 50 millió, az ÉMÁSZ Hálózati Kft.-t 5 millió, míg az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt.-t 1 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a MEKH, mérlegelve a felhasználói jogsérelem nagyságát. Emellett a hivatal arra kötelezte az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt.-t, hogy a ki nem fizetett – összességében 350 millió forint – kötbért a határozatok közlését követő 30 napon belül fizesse meg az érintett felhasználóknak.
A közlemény szerint az ellenőrzés során a hivatal megállapította, hogy az engedélyesek nem, vagy csak késedelmesen tettek eleget kötbérfizetési kötelezettségüknek.
A szélsőséges időjárás miatt bekövetkezett üzemzavarok elhárításánál a társaságok nem teljesítették a hivatal garantált szolgáltatásokra vonatkozó határozatában előírt helyreállítási időtartamokat.
A szolgáltatásminőség-szabályozás alapját jelentő garantált szolgáltatási rendszer a felhasználók szolgáltatás-kiesés miatti anyagi jellegű ellentételezését írja elő arra az esetre, ha az engedélyes az előírt elhárítási, helyreállítási időket nem tartja be – hívta fel a figyelmet a MEKH.
A hivatal a meghozott határozatokkal a felhasználók vagyoni érdekeit szem előtt tartva járt el – hangsúlyozták.
Az ellenőrzés minden engedélyesnél azonos módszertan szerint folyt le, a MEKH előzetes adatszolgáltatást kért a társaságoktól, majd azok helytállóságáról helyszíni ellenőrzés keretében bizonyosodott meg.
A bírságok mértékének meghatározása során számos körülményt mérlegelt a hivatal, így különösen az ellátott felhasználók számát, a felhasználókat megillető, de ki nem fizetett kötbér összegét, az érintett engedélyes árbevételét, továbbá a jogsértés megszüntetése érdekében tett intézkedéseiket – áll a közleményben.
(MTI)