bsp;Budapest, 2014. május 20., kedd (MTI) – A Jobbik szóvivője egy keddi sajtótájékoztatón arra szólította fel a fideszes Németh Szilárdot, hogy kérjen bocsánatot Kovács Bélától és kívánjon jobbulást a politikusnak, aki Mirkóczki Ádám elmondása szerint mellkasi fájdalmakkal és egyéb panaszokkal kórházba került.

A szóvivő emlékeztetett arra, hogy Németh Szilárd egy keddi sajtótájékoztatón több kérdést címzett Vona Gábornak, a Jobbik elnökének. Közölte: ha igazak is lennének a vádak, a Jobbik álláspontja szerint Kovács Béla akkor sem követett volna el hazaárulást. A vádak az Európai Unió intézményei elleni kémkedésről szólnak, amit a Jobbik “cseppet sem tekint” Magyarországnak – tette hozzá.

Emellett idézte Németh Szilárd sajtótájékoztatón elhangzott szavait, amelyek szerint Kovács Béla megszökött a sajtó elől és azóta sem lehet tudni, hogy hová lett. “Nagyon-nagyon szégyellje magát Németh Szilárd, mindennek, de mindennek a legalja, amit ő művelt” – jelentette ki Mirkóczki Ádám, hozzátéve: Kovács Béla jelenleg kórházban van, mert az elmúlt időszak történései megviselték. Arra a kérdésre nem akart válaszolni, hogy a politikus mikor és milyen körülmények között lett rosszul. A részleteket firtató felvetésre kijelentette, elhiszi, hogy a politikus egészségi állapota közérdekre számot tartó információ, “de én azt gondolom, hogy mindennek van határa”.

Emellett felkérte Németh Szilárdot, hogy “érzelmi intelligenciájáról tanúbizonyságot téve” minimum kérjen bocsánatot az EP-képviselőtől, kívánjon jobbulást és “fejezze be ezt a mérhetetlenül aljas, gátlástalan és arrogáns kommunikációt és politikát”.

A sajtó képviselőit pedig arra kérte, hogy ne is nyomozzanak az EP-képviselő holléte után. Annyit mondott, hogy a politikus egy magyarországi kórházban van, további kampányprogramja kizárólag az orvosok döntésétől függ.

A történet és “ahogy Kovács Béla most van, mind a Fidesz szégyene, a Fidesz mocskossága” – folytatta.

Mirkóczki Ádám egyúttal idézte Németh Szilárd hétfői, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának zárt ülése után elhangzott szavait, amelyek szerint a szolgálatok hosszú idő óta mély és alapos munkát végeztek az ügyben, amiről “tényekkel alátámasztott, kép- és hangfelvételekkel alátámasztott dokumentált tájékoztatást adtak” a testület tagjainak.

Németh Szilárd mondatainak egyik fele “nettó hazugság”, a másik fele pedig államtitoksértés – értékelte az elhangzottakat a szóvivő. Kérdésekre válaszolva közölte: az idézet alapján a kormánypárti politikus azt állította, bemutatták a felvételeket a bizottság tagjainak, pedig ez nem történt meg.

A Jobbik nem védené a védhetetlent, ha “nem lenne kételyünk afelől, hogy ez egy külföldi parancsra megrendezett koncepciós eljárás” – folytatta. A Fidesznek teljesen mindegy, hogy jobb- vagy baloldali politikussal szemben kell ilyen teljesen nemtelen és aljas eszközöket alkalmazni, a hatalma bebetonozása vagy idegen gazdái kiszolgálása miatt haladéktalanul képes bármit végrehajtani – jelentette ki.

“Ilyen logika mentén a magyar Országgyűlés Fidesz-frakciójának a fele CIA- és Moszad-ügynök”, mert nem feltétlenül a nyilvánosság előtt, hanem a háttérben “folyamatosan egyeztetnek, a magyar érdekkel szemben álló szerződéseket, paktumokat írnak”, állampolgárságukról a mai napig nem nyilatkoznak. “Ha nekünk lennének birtokunkban vagy eszköztárunkban titkosszolgálatok, akkor ennél sokkal durvább bizonyítékokat tudnának pillanatok alatt előállítani róluk, szerintem meg se kéne feszülni” – jelentette ki, azonban kérdésre válaszolva többször megerősítette: ilyen eszközökhöz a Jobbik kormányra kerülve sem folyamodna.

Megjegyezte, személy szerint reméli, hogy felfüggesztik Kovács Béla mentelmi jogát és a politikus ellen egy korrekt, független bírósági eljárás folyik majd le, mert az bizonyítaná, hogy semmiféle olyan tevékenységet nem folytatott, amely megalapozná a vádakat.

Később arra a felvetésre, hogy mi történik, ha Kovács Béla az egészségi állapota miatt visszalép a jelöltségtől, azt felelte, hogy ez a párt elnökségének kompetenciájába tartozik.

(MTI)