Közleményükben emlékeztettek: az EP október 14-én függesztette fel Kovács Béla mentelmi jogát. A részletesen indokolt határozatot úgy fogadták el, hogy előtte az EP jogi bizottsága gondosan megvizsgálta az ügyet, Polt Péter legfőbb ügyésztől kiegészítő információkat kért és július 14-én személyesen is konzultált vele.
Mint írták, az október 14-ei határozat kimondta, hogy Magyarország alaptörvényének megfelelően a legfőbb ügyész és az ügyészség függetlenek, alkotmányos feladataikat külső szervektől függetlenül végzik, és az ártatlanság vélelmét tiszteletben tartva járnak el.
“Az Európai Parlament határozata rámutatott arra, hogy nem találta semmi jelét annak, hogy a mentelmi jog felfüggesztését a képviselővel szemben politikai kár okozása céljából indított eljárással összefüggésben kérték volna” – tartalmazza a Legfőbb Ügyészség közleménye.
Felidézték: a jogi bizottság 14 igennel, 2 nem és 2 tartózkodás mellett fogadta el a határozati javaslatot, amelyet az EP nyílt szavazással fogadott el.
A Legfőbb Ügyészség az Európai Parlamentnek a mentelmi jog felfüggesztéséről hozott határozatát – a további szükséges intézkedések érdekében – a Központi Nyomozó Főügyészségnek küldi meg.
Az ügy előzménye, hogy Polt Péter legfőbb ügyész – a Központi Nyomozó Főügyészség addigi nyomozása eredményeképpen – 2014. május 12-én diplomáciai úton Martin Schulzhoz, az EP elnökéhez fordult, indítványozva, hogy az EP függessze fel Kovács Béla mentelmi jogát.
(MTI)