A házelnök felidézte, hogy Áder János mandátuma májusban jár le, és 90 nappal korábban nyílik meg a jelölés a következő ciklusra.
Ez aktuális, szinte forró kérdéssé vált – fogalmazott.
Kövér László kiemelte, hogy az államfő méltó módon tudta képviselni a nemzet egységét, jól együttműködött a kormánnyal és az Országgyűléssel, követhető és világos mérce szerint döntött arról, milyen törvényt utal vissza a parlamenthez vagy küld az Alkotmánybírósághoz, nemzetközi szerepvállalásával komoly tekintélyt szerzett Magyarországnak egy a világot foglalkoztató fontos kérdésben, és az ellenzék sem talált rajta fogást.
A parlament elnöke az őszi ülésszakot értékelve nyugodtabbnak, kiegyensúlyozottabbnak és tervezettebbnek nevezte a törvényhozás folyamatát, a kialakított rendszer bevált. Megjegyezte, hogy a törvényhozás tempója jelentősen lassult, kevesebb jogszabályt próbálnak “gyorsítópályán” elfogadni.
Kövér László fontosnak ítélte a képviselők választókerületi munkáját is, utalva arra, hogy az emberek között szereznek visszaigazolást arról, érvényesül-e egy-egy kormányzati szándék vagy “a valóság kövein kicsorbul”. Az összeférhetetlenségi szabályokra kitérve ugyanakkor felvetette, hogy a törvény-előkészítésben problémát okoz, hogy eltűntek a polgármesterek, ugyanis óriási tudásuk volt, amit be tudtak csatornázni ebbe a munkába.
A házelnököt faggatták a sajtótudósítás rendjéről is, amire válaszul kifejtette, hogy a hazai parlamentben lévő szabályok az átlaghoz képest liberálisabbak. Példaként hozta, hogy az Európai Parlamentben egy politikus bármikor visszautasíthat vagy félbeszakíthat egy interjút, előzetes hozzájárulás nélkül pedig nem lehet leszólítani a képviselőket, és a szabályokat megszegők akkreditációja azonnal, automatikusan érvényét veszti. Mint mondta, szeretné, ha a sajtó egy kisebbségben lévő része megértené, hogy egy képviselőnek is van méltósága.
Ha állandó konfliktusok helyszínévé válik a parlamenti folyosó, akkor kénytelen lesz szigorítani a szabályokon – jegyezte meg.
Kövér László elmondta azt is, hogy értékrendje szerint az alaptörvény módosítása volt a legfontosabb törvény a múlt héten zárult ülésszakban, ami noha kudarcos volt, a valódi siker a parlamenten kívül történt, a népszavazáson. Bírálta, hogy egyetlen ellenzéki pártra sem lehet számítani az ország védelmében.
Szólt arról is, hogy a gazdaság növekedése mára az emberekhez is elért, és a Fidesz teljesítménye azon múlik, hogy az összefüggéseket jól el tudja-e magyarázni az embereknek. A politikus a közmédia és a direkt találkozások szerepét emelte ki, utóbbihoz hozzáfűzve: a leghatékonyabb kampányt maguk az emberek tudják egymással folytatni.
A következő másfél év üzeneteként hivatkozott arra, hogy az emberek a rendszerváltás minden szükségszerű nyűgét maguk mögött hagyva ne azzal keljenek, hogy hogyan tudnának megélni, hanem hogy biztosak lehessenek abban, hogy “minden nap kicsivel jobb lesz, mint tegnap”.
A házelnököt kérdezték az amerikai elnökválasztásról is, amivel összefüggésben megjegyezte: az Obama-kormánnyal ellehetetlenült az értelmes párbeszéd, az általános politikai vonalvezetést a nemzetbiztonsági érdekei alakították, és ez beavatkozásokhoz vezetett. Donald Trumpra utalva közölte: formabontó elnök jön, aki illeszkedik abba a trendbe, miszerint kezd megrogyni a képmutatáson, hatalmi ambíciók ideológiai elfedésén alapuló világrend.
Most nagyobb az esély a normális párbeszédre, Európa, a NATO és Oroszország biztonsági igényeinek figyelembe vételére – vélekedett.
Megkérdezték a romániai választásokról is. Kövér László azt felelte: megérti és elfogadja Tőkés László álláspontját, azonban nem az ő véleménye változott meg az RMDSZ negyedszázados politikájáról, hanem a helyzet.
Ezt úgy magyarázta: nem folytatható tovább az az önsorsrontó politika, hogy nem vagyunk képesek összefogni, amikor “kis túlzással a torkunkon van a kés”. Szerinte minden politikai erő a magyarok asszimilálására vagy szülőföldjéről eltanácsolására tör, és ebben az igazságszolgáltatás is szerepet vállal.
Nincs értelme azon vitatkozni, mi volt az elmúlt 25 évben, a következő 25-öt kell sikeresebbé tenni – hangoztatta.
(MTI)