A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint szombaton Oroszlányban a helyi rendőrök állítottak meg egy férfit, aki autójával megszegte a kanyarodás szabályait. A járőrök ellenőrizték az iratait, majd átvizsgálták a járművet. Az autó csomagtartójában a rendőrök egy géppisztolyt, egy maroklőfegyvert, hangtompítót, valamint 90 lőszert találtak.
A 24 éves B. Gyulát a rendőrök előállították az Oroszlányi Rendőrkapitányságra, ahol a kábítószer-gyorstesztet is elvégeztek, ami pozitív lett, ezért kábítószer-birtoklás gyanúja miatt is eljárás indult a férfivel szemben. Ugyanazon a napon a 24 éves férfi apját is gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök. A gyanú szerint a fegyvereket és a lőszereket a 44 éves B. Gyula és társa, a 25 éves F. Tamás hozta át Szlovákiából Magyarországra. Elfogásuk napján az oroszlányi nyomozók házkutatást tartottak B. Gyula lakásán és a tulajdonában álló vendéglátóhelyen is, ahol kábítószergyanús fehér port és drogfogyasztáshoz használható eszközöket találtak, amelyeket lefoglaltak.
B. Gyulát és F. Tamást a gyanúsítotti kihallgatást követően a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat. A 24 éves B. Gyula szabadlábon védekezhet – olvasható a rendőrségi közleményben.
(MTI)