A zálogfiókok túlnyomó része csak arannyal foglalkozik, ám a zálogba adható mennyiség egyre fogy. Magáncégek és ékszerkereskedők nagyban vásárolják fel a törtaranyat, amely aztán külföldre, az elektronikai iparba kerül, akárcsak az ezüst. Mindez pedig veszélyezteti a zálogüzlet forgalmának szinten tartását.

Tavaly ötszáz dollárral csökkent egy uncia arany ára a New York-i tőzsdén, ez pedig azzal a katasztrofális hatással járt a magyar zálogfiókok látogatóra, hogy – mivel olcsóbb lett az arany – jelentősen csökkent a kihelyezhető hitel. Lapunk úgy értesült, hogy az elmúlt évben ötödével csökkent a Magyarországon kihelyezett hitelösszeg a tavaly előtti szinthez képest. Viszont ha a forint árfolyama esik, az aranyért kapott összeg magasabb lesz, több hitel tudnak nyújtani a zálogosok.

Kármán Ferenc, BÁV Bizományi Kereskedőház és Záloghitel Zrt. zálog üzletágának igazgatója, aki a Magyar Zálogházak és Záloghitelezők Országos Szövetsége elnöke is, úgy tájékoztatta lapunkat, hogy a tavalyi évhez hasonlóan több mint 200 vállalkozás több mint 600 zálogfiókja szolgálja ki az ügyfeleket. A BÁV-nak ugyanakkor 96 fiókja van országszerte: 85 saját és 11 franchise rendszerben működő zálogfiók, miután tavaly két saját és egy franchise fiókkal bővült a hálózat.

Az olcsó arany miatt egyre több megszorult ügyfél inkább eladja az aranyát, hiszen a felvásárlási árral jobban jönnek ki, mint ha a legelterjedtebb 90 napos hitelre fizetnék a kamatot és a zálogcégek által felszámított – és többnyire átláthatatlan és a többiekével összehasonlíthatatlan – ilyen-olyan díjat. Igaz, ma már törvény szabályozza a futamidőn belül követelhető költségeket, mégpedig az előző félév utolsó hónapjának első napján érvényes jegybanki alapkamathoz kötötten. Ez azonban nem tartalmaz egyes – nem a hitelfolyósítással közvetlenül kapcsolatos – költségeket. Így egyes vállalkozások készpénz-szolgáltatási díjat kérnek.

Van olyan cég, amely közli az 1000 forint hitelre vetített költségeket, mások pedig a hitelből előbb levonják a díjakat és így afféle nettó hitelösszeget kap kézhez az ügyfél. Az ügyfelek ugyanakkor talán nem is tudják, hogy a záloghitel 12 hónapra vetített kamata 120 százalék is lehet. A zálogpiac egy magát megnevezni nem kívánó szereplője elismeri, hogy az átlagember számára nehezen érthető a hogyan is állapítják meg a 42 százalékos THM-et, amibe nem számít bele a késedelmi kamat, a hosszabbítási díj.

Az arany eladása azonban rossz hír a zálogos vállalkozásoknak, hiszen az eladott aranytárgyakat már nem fogják a zaciba hordani. Pedig a zálogházak a rendszeresen bejáró kuncsaftokból élnek: van olyan ügyfél, aki évek óta ugyanazt a 13 grammos aranygyűrűjét zálogosítja el, ha megszorul hó végén.

Csinády Gabriella, a budapesti székhelyű Corner Záloghitel Zrt. vezérigazgatója lapunknak elmondta, hogy amióta nem ingadozik túlzott mértékben az arany ára, mérséklődött a záloghitelezők esetleges vesztesége is. Ugyanis, ha valaki magas árfolyam mellett vett fel hitelt és a futamidő valamint türelmi idő letelte után (esetleg futamidő hosszabbítások után) pénzhiány miatt nem váltotta ki az értékét, és időközben esett az arany árfolyama, a hitelező csak veszteséggel tudta értékesíteni törtaranyként a zálogot.

Vannak olyan zálogos vállalkozások, amelyek komoly veszteséget szenvedtek el az ilyen árfolyamesések idején. Csinády Gabriella tudomása szerint egyre többen hagyják benn, vagyis nem váltják ki az értékeiket. A legnagyobb forgalmú társaságok közül utolsónak alakult cég 2005 második felében nyitotta első fiókját, és miután a két dunaújvárosi egysége közül az egyiket bezárta és Budapesten nyitott fiókot, most kilenc zálogüzlettel rendelkezik.

Szoros a verseny a piacon: a cégek egymást figyelik és mindegyik szereplő igyekszik a legtöbbet igérni, hogy bevonzza az ügyfeleket. Csökkenőben van ugyanis az üzletág forgalma, hiszen az arany árának csökkenésével a korábbiaknál kisebb a kihelyezett hitel-arány. Ugyanakkor egyre kevesebb az arany az országban. Vannak cégek, amelyek évek óta nagy tételben vásárolják fel a törtaranyat és külföldre viszik eladni. Emiatt 4-5 éve sokkal több arany volt a magyar lakosság tulajdonában – mondta a Corner Záloghitel Zrt. vezérigazgatója.

Az üzletág olyan feladatokkal szembesül a pénzmosási törvény alapján, ami jelentősen növeli az adminisztratív terheket. Ha egy ügyfél egy alkalommal 300 ezer forintnál nagyobb értékű tárgyra vesz fel hitelt (érdekes, hogy nem a hitel összegére vonatkozik a határ), el kell kérni az ügyfél személyes adatait és elküldeni a központi hitelinformációs rendszerbe (KHR). Jóllehet a zálog nem számít a szokványos hitel-körbe. Mindez jókora változás ahhoz képest, hogy korábban teljesen anonim volt a zálog, most viszont gyűjteni kell az ügyfelek adatait. Ha valaki ugyanannál a zálogintézetnél 12 hónapon belül összesen 3,6 millió forint záloghitelt vesz föl, vagyis eléri a pénzmosási értékhatárt, újabb adatlapot kell kitölteni.

Aranypiaci hullámvasút

Januárban 1200 dollárról 1260 fölé emelkedett az arany unciánkénti ára (31,1 gramm) a New York-i tőzsdén, ami nagyjából a három évvel ezelőtti szintnek felel meg. Nem tudni meddig tart az emelkedés, hiszen tavaly januárban még 1700 dolláron állt az arany, de aztán az elmúlt évet a csökkenő tendencia jellemezte. Hat éve még 360 dollár volt egy uncia, az ár 2009 végén törte át a lélektani 1000 dolláros határt, majd 2011 szeptemberében 1900 dollárra emelkedett. Akkoriban voltak elemzők, akik úgy vélték, hogy néhány év alatt (vagyis talán mára) a 2–3 ezer dollár közötti sávba emelkedik az unciánkénti ár. Így tehát jól bevásároltak, akik a 2011-es trend alapján nagy tételben vették a befektetési aranyat. Mert tavaly előtt 1660 és 1750 között ugrált, majd jött az elmúlt évi zuhanórepülés.

Demeter Kálmán

VG.huszebbjovo.hu