Az Országgyűlés hétfői ülésén az iránt érdeklődtem, mit kíván tenni a kormány annak segítésére, hogy a muravidéki magyar diákok gond nélkül jelentkezhessenek a hazai felsőoktatásba.

Néhány héttel ezelőtt ugyanis Lendván tettem látogatást, ahol helyi magyar fiatalok kerestek meg problémájukkal: Szlovéniában az érettségi bizonyítványt csak július 13-án kapják kézhez, miközben a magyarországi felsőoktatási intézményekbe való jelentkezéshez szükséges másolatot július 7-ig lehet elküldeni. A muravidéki végzős középiskolások így kicsúsznak a határidőből, és csak egy évvel később tudnak jelentkezni magyarországi főiskolára vagy egyetemre. Ehhez hasonló problémák egyébként más régiókban is előfordulhatnak. A Jobbik nevében ezért azt javasoltam, hogy az érintett külhoni magyar diákok esetében az állam tegyen kivételt, és számukra tolja ki néhány nappal a dokumentumok beadásának határidejét.

Válaszában Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium államtitkára megköszönte, hogy a Jobbik olyan problémára hívta fel a figyelmet, amely több, külföldön érettségiző magyar fiatalt is hátrányosan érint. A kormány nevében bejelentette, hogy a készülő új felsőoktatási felvételi eljárásról szóló kormányrendeletet ezért módosítani fogják, ezzel lehetőséget nyújtva a határon túli magyar diákoknak, hogy bármely magyarországi felsőoktatási intézménybe idejében jelentkezhessenek.

Nagy sikernek tartom, hogy egy olyan felvetéssel élhettünk, amelyet a kormány támogatott, és a Jobbik javaslatára egy újabb nemzetpolitikai ügyben történik majd előrelépés. A muravidéki magyarsággal és a többi elszakított nemzetrésszel való kapcsolattartásunk folyamatos, és továbbra is nyitottak vagyunk bármilyen megkeresésre, felvetésre, amelynek kapcsán elcsatolt területeink magyarságának életét segíthetjük, nemzetünk közös ügyeit előre lendíthetjük.

Szávay István országgyűlési képviselő, a Jobbik Nemzetpolitikai kabinetjének elnöke