Telt házas lakossági fórumot tartott Polgáron Kulcsár Gergely országgyűlési képviselő és Novák Előd, a Jobbik alelnöke.

A vendéglátó polgári Jobbik alapszervezet nevében Kacsa László elnök (a képen jobbra) köszöntötte az egybegyűlteket, majd Simonyi Ferenc előadóművész vezetésével elénekeltük nemzetünk Himnuszát.

Nagytiszteletű Mohácsi László református lelkipásztor (a képen balra) igei köszöntőjében, a közelgő adventre hívta fel a hallgatóság figyelmét, valamint nemzetünk csodálatos tehetségét és élni akarását hangsúlyozta.

Kulcsár Gergely emlékeztette a hallgatóságot a Fidesz be nem váltott ígéreteire, többek között arra, hogy a “két hét alatt rendet teszünk” kijelentést olyannyira megrágta az idő vasfoga, hogy azóta – a rendőri statisztikai bűvészmutatványok ellenére, – a súlyos és életellenes bűncselekmények tovább szaporodtak. Példaként említette meg, a Polgárhoz közeli Tiszagyulaházán nemrég történt brutális támadást, melynek eredményeképp egy 92 éves idős asszony súlyos, életveszélyes állapotban kórházban fekszik.

Kitért az “egymillió új munkahelyet teremtünk” című fideszes hazugságra is, külön hangsúlyt fektetve a kormány stratégiai megállapodásaira, melyek értelmében az adófizetők pénzéből súlyos milliárdokat adtak – többek között a Jabil nevű cégnek is, – akik ennek ellenére, most éppen 700 embert akarnak elbocsátani.

Novák Előd alelnök beszédében kitért a Fidesz álságos kommunikációs trükkjeire. Példaként említette, hogy a Fidesz azt kommunikálja, hogy külföldi nem vehet termőföldet, ezzel szemben a valóság az, hogy nem minősíti a törvény “külföldinek” az EU állampolgárait. Magyarán, bármelyik EU-állampolgár gond nélkül vehet magyar termőföldet…

A lakossági fóruma – ahogy lenni szokott a “Jobbik út 2013 rendezvényein” – a közönség kérdéseivel zárult.

A szokványosnak mondható kérdések után a polgári cigányság vezetője is felszólalt, aki megköszönte a lakossági fórum szervezőinek, hogy ezen fórum segítségével tisztává vált előtte a Jobbik szándéka. Elmondta, hogy a média torz képet festett a Jobbikról, valamint sok sikert kívánt a közelgő választásokra.

A Székely himnusz eléneklésével záródott a rendezvény hivatalos része, de még utána is sok kérdést intéztek a megjelentek a rendezvény szónokaihoz.

Nagy Zoltán
kampányfőnök