Az utóbbi időszak belpolitikai fejleményeit, köztük a parlamenti kétharmados többség elvesztését vázolva hangsúlyozta, hogy Orbán Viktor “ebben a helyzetben a migrációt tette meg legfőbb kampánytémájává”. Ennek része a “sugalmazó kérdésekkel” operáló hangulatfelmérés, a plakátkampányok, beszédek, interjúk, és az “eléggé hatástalan”, de hatalmas jelképes jelentőséggel bíró “határkerítés” is.
Ugyanakkor mindez nem azt jelenti, hogy Orbán nem gondolja valóban komolyan mindazt, amit a migráció témájában elmond – tette hozzá Löwenstein.
A szintén német Süddeutsche Zeitung Orbán dühöngése címmel közölte hétvégi számában Cathrin Kahlweit kommentárját, amely szerint “Orbán durva világképében Magyarország áldozat”.
A miniszterelnök azon igyekszik, hogy “a kis országot mint szigetet az óceánban elzárja a nemzetközi válságoktól”, mert úgy gondolja, hogy Magyarország “egy nép, egy hit, egy eszme”, és ennek így is kell maradnia. Ez a politika “történelmietlen, nem keresztényi és embertelen”, és még csak nem is “realista” – vélekedett a Süddeutsche Zeitung szerzője.
http://www.sueddeutsche.de/politik/ungarn-orbns-wueten-1.2634516
A Spiegel Online hírportál Menekültkáosz Magyarországon: buta, elbizakodott, Orbán címmel Keno Verseck kommentárját, amely szerint Orbán Viktor “tudatosan engedte elmérgesedni a menekültválságot országában”, és számára “csak egy a fontos: a következő választási győzelme”. A szerző egyebek között úgy vélekedett, hogy Orbántól nem várható “emberséges, fenntartható hozzájárulás a válság megoldásához”, mert “szüksége van az eszkalálódásra és a polgárháborús helyzethez hasonlító körülményekre”.
http://www.spiegel.de/politik/ausland/kommentar-orban-setzt-auf-eskalation-a-1051373.html
Az ARD német televízió Uniós menekültpolitika – európai helyett önző címmel közölte Kai Küstner kommentárját, amely szerint a menekültválságban az egyes államok önző magatartása a meghatározó, aminek többnyire belpolitikai oka van, és az EU-nak szolidárisabban kell viszonyulnia a menedéket kereső emberekhez, “vagy szétesik”.
Az egoista magatartás “leghangosabb” képviselője Orbán Viktor, aki “nyilvánvalóan tart attól, hogy országában a konkurencia jobbról megelőzi”, és “ezért félelmet gerjeszt” – írta az ARD szerzője, hozzátéve: “legfőbb ideje, hogy Merkel beszéljen párttársával”.
http://www.tagesschau.de/kommentar/fluechtlinge-eu-109.html
– Bécs és Berlin gyorsan és helyesen cselekedtek. Nagy elismerés illeti az osztrák, és mindenekelőtt a burgenlandi hatósásokat, hogy néhány óra alatt megszervezték több ezer menekült átvételét. Ezt a “herkulesi” feladatot nehezítették a “minden másnak, csak éppen együttműködőnek nem nevezhető” magyar hatóságok is, amikor nem voltak hajlandóak a buszokkal még egy rövid szakaszon Ausztrián belül szállítani a menekülteket. Ez is része a “bosszantásoknak”, amit a magyar fél részéről az elmúlt napokban tapasztalni lehetett – írja a Der Standard című liberális osztrák napilap vasárnap.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök nyilvánvalóan “zálogtárgyul” használta fel a menekülteket uniós szinten folytatott tárgyalásain annak érdekében, hogy több uniós támogatást kapjon – vélekedik vezércikkében Alexandra Föderl-Schmid, a lap főszerkesztője. “Ezt akár a menekültek rovására elkövetett politikai zsarolásnak is lehet nevezni, mindenesetre az emberi jogi normáknak nem felel meg ez az eljárás – és mindez Európa közepén” – fogalmaz. Az olyan viszonyok, mint amilyeneket Magyarországon lehetett tapasztalni, szégyent hoznak a nemrég Nobel-békedíjjal kitüntetett és világszerte az emberi jogokat számon kérő EU-ra. Az, hogy a visegrádi négyek pénteken megerősítették a menedékkérők befogadását szabályozó uniós kvóták elutasítását, ijesztő, ugyanis éppen ezek az országok voltak azok, amelyek évtizedekig a vasfüggöny mögé voltak száműzve és amelyek maguk is sok szolidaritásban részesültek – pénzügyileg is -az EU-ban – írta..
http://derstandard.at/2000021770417/Wien-und-Berlin-haben-rasch-und-richtig-gehandelt
– A magyar kormányfő nagy erővel végrehajtja az uniós jogot, amikor regisztrálni akarja és nem engedi tovább a menekülteket, s ezzel önkéntelenül is megmutatja, hogy az nem működik – írta a Die Presse című osztrák konzervatív napilap szombati számában. A lap szerint kettős mérce érvényesül, amikor sokan felháborodnak azon, hogy Orbán szögesdrót kerítést állíttat fel, mert csak kevesen reagáltak így arra, hogy Spanyolország észak-afrikai területein évek óta sokkal magasabb kerítést alkalmaz.
Az EU-nak azonnali intézkedéscsomagról kell határoznia végre, amely sokba, de annak csak egy töredékébe fog kerülni, amit a görög adósságválság kezelésére költöttek. Szükség van a menedékkérők igazságos elosztására, egységes uniós menekültjogra, közösen finanszírozott befogadóállomások felállítására a menedékkérelmet benyújtóknak. “De ha esetleg ezt Orbán elutasítja és az egészet német problémának tartja, akkor azt lehet neki javasolni – hasonlóan ahhoz, ami nemrég Görögország esetében történt – , hogy Vlagyimir Putyin eurázsiai uniójában talán amúgy is kényelmesebb” – írja a Die Presse.
http://diepresse.com/home/meinung/kommentare/leitartikel/4813953/Viktor-Orban-legt-die-Unfaehigkeit-der-EU-offen
(MTI)