Az ARD Tagesschau.de című hírportálján Orbán kulisszája a hazai közönségnek címmel közölte Stephan Ozsváth kommentárját, amely szerint a magyar kormányfő az ideiglenes határzár révén jobboldali szavazatokat kíván begyűjteni, és olyan politikusként igyekszik beállítani magát az uniós színtéren, aki aktívan tevékenykedik a “menekültek áradatának” feltartóztatásáért.
A kormány már hónapok óta a menekültek ellen “uszító kampányt” folytat, aminek belpolitikai okai vannak, hiszen a Fidesztől “elfordulnak a rajongók”, és átállnak a “szélsőjobboldali konkurenciához” – tette hozzá Ozsváth. A szerző a határkerítést Patyomkin-falunak nevezte, amely “sokba kerül és kevés haszna van”
https://www.tagesschau.de/kommentar/grenzzaun-ungarn-121.html
A Süddeutsche Zeitung A szomszéd kárára címmel közölt kommentárt Cathrin Kahlweittől, aki úgy vélte, hogy az EU jelenleg egy “politikai rendező-pályaudvar”, ahol mindenki a saját szabályait érvényesíti vagy hagyja figyelmen kívül.
Magyarország a “keménységre és a félrenézésre is a legjobb példa”, hiszen azt hangoztatja, hogy egyedüli európai államként igyekszik helyreállítani a rendet határain, miközben a budapesti helyzet azt mutatja, hogy ez a törekvés sikertelen – írta, hozzátéve: “képmutatás” mindezt bírálni, hiszen nem lehet egyszerre elutasítani a kerítést, és azt is, hogy menekültek ezrei indulnak útnak Nyugat felé.
http://www.sueddeutsche.de/politik/eu-fluechtlingspolitik-jeder-gegen-jeden-1.2628274
Belgium második legnagyobb példányszámú francia nyelvű napilapja, a La Libre Belgique azt írta, hogy Budapest kegyetlen illusztrációja a migrációs válságnak és az európai befogadási politikák összehangolatlanságának.
Azáltal, hogy az osztrák hatóságok megállítják a menekülteket szállító vonatokat, éppen az történhet, amiről a magyar hatóságok tartottak: a nyugati és északi tagállamok által “megbuktatott” menedékkérőket Magyarországnak kell befogadnia, ahol eddig 150 ezer menedékkérelmet nyújtottak be – olvasható az újságban.
A lap szerint a migrációs nyomás miatt a Fidesz és a szélsőjobboldali Jobbik között “idegengyűlölő egymásra licitálás” kezdődött.
(MTI)