A politikus úgy fogalmazott: a Fidesz és a kormány politikai cirkuszt kreált az ügyből, és olyan illúziót próbál kelteni, mintha ahhoz a Jobbiknak bármiféle köze lenne. Leszögezte, hogy a Jobbiknak sem “ehhez a brókerbotrányhoz”, sem a Kun-Mediátor Kft.-hez, sem a cég vezetőihez, sem pedig az ügyben szintén hírbe hozott Épkar Zrt.-hez nincs köze.
Az ellenzéki párt minden ferdítésért vagy valótlan tényállításért megteszi a jogi lépéseket – közölte, hozzátéve, hogy ő maga jogi lépéseket tesz a “hasonló rágalmakat állító” Tállai András államtitkárral szemben.
A képviselő azt mondta, a Fidesznek inkább “saját maga környékén” kellene szétnéznie. A Kun-Mediátor – állítása szerint – úgy vihette végbe a csalást, hogy Karcag élén közben végig fideszes vezetés állt.
Szólt arról is, hogy Fazekas Sándor jelenlegi földművelésügyi miniszternek, korábbi polgármesternek arra kell választ adnia: Dobrai Sándorné, a Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. ügyvezetője miként lehetett 2006-2010 között külsős bizottsági tag Karcagon. Lukács László György közlése szerint az ügyvezető és Fazekas Sándor korábban egy székelyföldi buszos túrán közösen vett részt, a földművelésügyi miniszter pedig 2014. április 1-jén a Kun-Mediátor TV-nek adott egy videointerjút.
Ideje lenne, hogy Fazekas Sándor tisztázza, van-e érintettsége a botrányban – mondta Lukács László György, aki ugyanezt várta el többek között a jelenlegi polgármestertől is.
Pál Gábor, a Jobbik szentendrei elnöke azt mondta, hogy a pestisracok.hu és a közmédia szerdán olyan, “finoman szólva is téves híradásokat jelentetett meg”, amelyek túlmennek minden határon. A Jobbik jelenlegi szentendrei elnöke, a párt sajtófőnöke arra utalt, hogy Filó András, a párt egykori volt szentendrei elnöke az M1 aktuális csatornának szerdán azt mondta: azért kellett távoznia pártjából, mert bírálta az Épkar Zrt.-t., amely szerinte a szegedi Jobbik kampányát is támogatta.
Pál Gábor viszont úgy fogalmazott: “előrángattak egy meglehetősen zűrös múltú” volt önkormányzati képviselőt, aki ellen a pártban több ügyben is zajlott etikai eljárás.
Filó Andrást végül azért zárták ki, mert az önkormányzatban a fideszes képviselőkkel közösen megszavazta, hogy a Raiffeisen egyik bankárát nevezzék ki 2012-ben reorganizációs alpolgármesternek, és ezzel Szentendrét “lényegében koncnak odadobták a Raiffeisen Banknak” – jegyezte meg.
Elmondta azt is, hogy az Épkar Zrt. Szentendrén valóban rengeteg megbízást kapott, de ez nem a Jobbiknak, hanem a Fidesznek “köszönhető”. Hozzátette: Filó Andrással szemben szintén jogi lépéseket tesznek.
(MTI)