Magyar Levente szerint Brüsszel inkább a kvótacsomag gyorsított végrehajtása felé mozdult el csütörtökön, minthogy visszakozott volna.
Közölte, az EB és az EP is teljesen egyértelművé tette, hogy az eddig folytatott politikát kell követni.
Kifejtette, a bizottság szóvivője ezt az álláspontot teljes nyíltsággal ismertette, az EP pedig egy olyan javaslatot fogadott el, ami a kvótacsomag végrehajtásának felgyorsításáról szól.
Magyar Levente úgy fogalmazott: “az Európai Unió vezető intézményei módszeresen fáradoznak azon, hogy hatalmas számban telepítsenek be az Európai Unió országaiba tökéletesen ismeretlen hátterű és szándékú bevándorlókat”.
Szerinte ez szembemegy az uniós alapértékkel, az EU ugyanis “diktátumszerűen akarja rákényszeríteni akaratát egy sor tagállamra”, több ezer embert akar erőszakkal elosztani az országok között. Magyar Levente közölte, ez azért jár erőszakkal, mert ezeket az embereket senki nem kérdezte meg, hova kívánnak menni, vagyis akaratuk ellenére helyezik el őket egy adott tagországban.
Magyar Levente azt mondta, a bevándorlók kötelező szétosztása több veszélyt is rejt magába, azzal fenyeget, hogy Európát az elmúlt hetven évben nem tapasztalt politikai, kulturális, gazdasági és biztonsági kihívások érik.
Hozzátette: a kvótacsomag életbelépését már csak a tagállamok akadályozhatják meg, a magyarok az október 2-i népszavazáson.
Az Európai Unióban elsőként fogja elmondani a magyar nép a véleményét, és ha a választók nem támogatják ezt a folyamatot, akkor a kormány minden eszközzel fel fog az ellen lépni – hangsúlyozta. Elmondta, remélik, hogy a magyar referendumot – amely ebben az ügyben az európai népakarat első demokratikus megnyilvánulása lesz – majd több más, hasonló népszavazás is követni fogja.
Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára arra kért minden parlamenti pártot és felelős közéleti szereplőt, hogy tegye világossá álláspontját a brüsszeli betelepítési tervekről.
A helyzet egyértelmű, senki számára nem lehet kétséges, Brüsszel minden áron életbe akarja léptetni a kvótacsomagot – mondta. Közölte, a kvótacsomag minden olyan intézkedést magába foglal, amely a bevándorlók felső küszöb nélküli kötelező szétosztását célozza, beletartoznak a családegyesítések megkönnyítését célzó brüsszeli döntések, valamint a kilátásba helyezett szankciók azon tagállamoknak, amelyek nem hajlandók részt venni a kényszerbetelepítési programban.
A csütörtöki EP-állásfoglalást a magyar baloldali képviselők is megszavazták – közölte az uniós parlament azon állásfoglalásáról, miszerint az uniós tagállamoknak ígéreteikhez híven több menekültet kellene befogadniuk Görögországból és Olaszországból a két országra nehezedő migrációs nyomás enyhítése érdekében.
Dömötör Csaba szerint a baloldali képviselők szavazata megdöbbentő, mert Magyarországon ezen pártok továbbra is összevissza beszélnek, nem adnak választ arra, hogy igennel vagy nemmel szavaznak október 2-án.
Hozzátette: arra kérik a baloldali pártokat, hogy a népszavazás gáncsolása helyett, végre nyilatkozzanak őszintén arról, hogyan szavaznak.
Megjegyezte, a népszavazás nem a napi belpolitikai küzdelmekről szól, hanem nemzeti ügy, az Magyarország jövőjéről és Európáról is szól. A tét az – folytatta – , meg tudjuk-e őrizni Európát úgy, ahogy megismertük és szeretjük, illetve meg tudjuk-e védeni mindazt, ami magyarrá teszi Magyarországot.
Az államtitkár rögzítette: erős Európát szeretnének, egy olyat, amelyben Magyarország is erős; Európa azonban csak akkor lehet erős, ha képes megvédeni közösségeit, kultúráját és képes fenntartani a biztonságot.
Európa csak akkor lehet erős, ha képes meghallani az emberek aggodalmait. Ezért az október 2-ai népszavazás a demokrácia nagy napja is lehet – mondta.
(MTI)