A nagyobbik kormánypárt parlamenti frakciója arra reagált, hogy az Európai Parlament (EP) elnöke a Népszabadság pénteki lapszámában úgy nyilatkozott, az Európai Unió áthelyezésekről szóló döntése szerint Magyarországnak 1294 menedékkérőt kellene letelepítenie. Kijelentette, népszavazást tartani arról, hogy befogadjanak-e 1294 embert, önmagáért beszél, és bizonyítja, hogy ennek a döntésnek ideológiai okai vannak, és nem a források vagy a kapacitás hiánya indokolja.
“Martin Schulz, az Európai Parlament szocialista elnöke hazudik. A Magyarországot fenyegető uniós kötelező betelepítési kvóta ugyanis nem 1294 bevándorló, hanem egy szegednyi bevándorló betelepítését jelentené és egy automatikus, állandó mechanizmussá tenné a bevándorlók betelepítését, amelynek soha nem lenne vége” – olvasható a Fidesz-frakció közleményében.
Hozzátették: az Európai Unió vezetőinek nincs joguk eldönteni a magyar emberek helyett, hogy milyen országban akarnak élni, kikkel akarnak együtt élni és akarják-e, hogy “Budapestből is Kölnt csináljanak”.
A magyar kormány a legerősebb demokratikus eszközzel, az országos népszavazással szeretné kikérni a magyarok véleményét arról, hogy akarják vagy nem akarják a bevándorlók kötelező betelepítését. A Fidesz arra kéri a magyar embereket, hogy szavazzanak majd nemmel a bevándorlók betelepítésére és védjék meg az ország függetlenségét – áll a közleményben.
(MTI)