Vona Gábor – aki feleségével és kisfiával érkezett – újságíróknak azt mondta: ha nem lesz érvényes a referendum, akkor több mint 10 milliárd forintot egy közvélemény-kutatásra költött el Magyarország.
Az ellenzéki párt vezetője megismételte: ebben az esetben Orbán Viktor miniszterelnöknek le kell mondania. Az érvénytelenség másik következményeként jelölte meg, hogy az ország Brüsszel kezébe ad egy aduászt azzal, hogy nem utasította el a kvótákat. Ezért vett részt és szavazott nemmel – indokolta.
Az érvényességet firtató kérdésre azt mondta: szerinte az a határon lesz.
Kitért arra is, hogy egy évvel ezelőtt, amikor pártja javasolta a népszavazást, nem lett volna kérdés az érvényesség, most azonban más a helyzet, ezért továbbra is azon az állásponton van, hogy szerencsésebb lett volna egy alaptörvény-módosítás.
(FOTÓ)
(MTI)