A francia konzervatív napilap szerint az orvosok úgy becsülik, hogy a 76 éves iráni vezető még két évig élhet.
Hamenei ajatolláh egy évtizede szenved rákban, s ez soha nem volt titok az iráni médiában. A vallási és politikai vezető tényleges egészségügyi állapotáról azonban keveset tudni. Az iráni média a legutóbbi, szeptemberi műtétét követően azt közölte, hogy a beavatkozás sikeres volt. A Le Figaro szerint azonban az eddig alacsony intenzitású rákról az orvosok meglepődve állapították meg, hogy áttéteket hozott létre, és a beteg végstádiumba jutott.
A francia lap arra emlékeztetett, hogy ennek azért lehet jelentősége, mert az iráni atomprogramról március 2-án folytatódnak a genfi tárgyalásokTeherán és a “hatok”, azaz az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja – az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Oroszország, Kína – és Németország között. A tárgyalófelek március 31-ig keretmegállapodást szeretnének nyélbe ütni, majd június végéig – technikai részletekkel kiegészítve – megkötni az átfogó megállapodást az ellenőrizhető iráni nukleáris fejlesztésekről.
Hasszán Rohani iráni elnök – aki feltételezhetően tisztában van Hamenei ajatolláh állapotával – a nyugati felek jóhiszeműségéről és a tárgyalások megalapozottságáról próbálja meggyőzni az iráni közvéleményt, s emiatt “süketek háborúját” folytatja a vallási vezető által vezetett konzervatív táborral.
“Ebben a feszült hangulatban a vezető betegsége hatással lehet a nukleáris tárgyalások kimenetelére, miután az utolsó döntést egyedül ő mondja ki” – hívta fel a figyelmet a Le Figaro.
A lap idézett egy nyugati szakértőt, aki szerint az a kérdés, hogy “az irániak szemében Hamenei a nyugati szankciók feloldását lehetővé tevő emberként szeretne megmaradni, vagy pedig a forradalom örökségének megőrzőjeként”.
Eddig mindesetre semmilyen gyengeségnek nem adta a jelét a vallási és politikai vezető. Legutóbb február 7-én tartott egy félórás nyilvános beszédet.
Egészségi állapotának esetleges hirtelen romlása ugyanakkor utódlási háborút indíthat a perzsa állam élén. A Le Figaro szerint több radikális ajatolláh is esélyes lehet a posztra, közülük leginkább a 66 éves Hasemi Sahrudi, aki október 21. óta a legfőbb vallási vezetőt kinevező és munkáját felügyelő Szakértők Tanácsának elnöke, 1999 és 2009 között pedig a legfelsőbb bíróságot vezette. Rajta kívül a perzsa állam jelenlegi és egyik korábbi elnöke, Hasszán Rohani és Hasemi Rafszandzsáni neve is szóba kerülhet a legfőbb tisztségre, őket azonban túl “mérsékeltnek” tartják a Le Figaro szerint.
(MTI)