A szakértő szerint egyelőre nagyon sok az egymásnak ellentmondó információ az ügyben, ezért mindenképpen meg kell várni a vizsgálatok eredményét.
Ha kiderül, hogy a terroristák lőtték le a gépet, akkor az oroszok azt is tudni akarják majd, hogy miként és honnan szereztek olyan rakétát, amely kilencezer méterre is hatékony.
A Sarm-es-Sejk üdülőhelyről Szentpétervárra tartó járat egy nehezen megközelíthető hegyvidéki területen zuhant le a Sínai-félsziget középső részén, a tengerparti el-Arístól délre, Haszana város környékén. Kairói repülőtéri források szerint mielőtt az Airbus eltűnt volna a radarképernyőkről, a pilóta engedélyt kért a legközelebbi repülőtéren való leszállásra, mert rádiókapcsolata korábbi megszakadása miatt ezt szükségesnek tartotta. 23 perccel a felszállás után teljesen megszakadt a kapcsolat a géppel, amely ekkor már 11 ezer méter (más források 9000 méter) magasan repült.
A katasztrófát senki nem élte túl, összesen 224-en haltak meg.
(MTI)