A lengyel kormányfőnél többek között arról az egyeztetésről tudakozódtak, melyet Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével tartott kedden Varsóban. Szydlo elmondta: Tusktól eltérően értékeli az EU helyzetét, ő maga úgy látja, hogy a közösség reformokra szorul, “mégpedig nagyon mélyrehatóakra”. “Talán az alapszerződések módosításáról is kell beszélnünk” – tette hozzá.
Értékelése szerint az eddigi uniós politika válsághoz vezetett. “Ennek a válságnak konkrét nevei vannak: azoké a vezetőké, akik nem időben, nem megfelelő módon reagáltak” – mondta, majd Tuskon kívül név szerint említette az Európai Parlament (EP) elnökét, Martin Schulzot, valamint az Európai Bizottság élén álló Jean-Claude Junckert.
“Ők ma az EU-nak olyan modelljét próbálják javasolni, mely nem tér el az eddigitől, és azt állítják: nem történt semmi baj” – bírálta az uniós vezetőket Szydlo, megjegyezve, hogy “az eddigi EU éppen szétesőben van,” reformok híján újabb tagállamok is kiléphetnek, ezt pedig a reformokkal kell megakadályozni.
Szydlo a beszélgetés során kilátásba helyezte: a visegrádi országcsoport (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia – V4) az EU pénteki pozsonyi informális csúcstalálkozóján, melyet az EU jövőjének szentelnek, közös álláspontot terjeszt elő. “A V4 jelenleg az EU legállandóbb csoportja, a fő kérdésekben konszenzusra tudunk jutni” – értékelte.
A lengyel kormányfő arra a Lengyelországról szóló állásfoglalásra is kitért, melyet szerdán az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén fogadtak el, és mely szerint a lengyel alkotmánybíróságra vonatkozó jogszabályváltozások veszélyeztetik a demokráciát, az emberi jogokat és a jogállamiságot. Szydlo csodálkozásának adott hangot, hogy az EP “a valóságtól teljesen elrugaszkodott dolgokkal” foglalkozik, miközben az EU “ily nehéz helyzetben van”. A lengyel ellenzék által kezdeményezett EP-vitának szerinte nem volt formális alapja, “egyszerűen csak bizonyos politikai fogásról volt szó”.
(MTI)