Lengyelországban négyévente tartanak parlamenti választásokat, a részvételi arány általában 50 százalék körül mozog. A legutóbbi, 2011-es szavazáson 14 óráig 23,03 százalékos volt a részvételi arány, a szavazóhelyiségek bezárásáig összesen az erre jogosultak 48,92 százaléka voksolt. Az 1989-es rendszerváltás óta a legtöbben a 2007-es parlamenti választásokon szavaztak, akkor estére 53,88 százalékos volt a részvételi arány.
A PKW a délelőtt folyamán közölte:tűz ütött ki az északnyugat-lengyelországi Biskupin egyik szavazóhelyiségében. A körzetben, melyen 570-en vannak a szavazásra jogosultak,emiatt másfél órára felfüggesztették a szavazást, a szavazóhelyiséget egy közeli iskolába költöztették át. Senki nem sérült meg, a választásokat az eset miatt nem hosszabbítják meg. A májusi elnökválasztás második fordulójában két és fél órával meghosszabbították a kampánycsendet, miután az egyik körzetben szavazás közben meghalt egy idős nő.
A PKW délutáni sajtóértekezletén kisebb, a szavazás folyamán történtincidensekről számolt be. A kampánycsend egyes megsértésein kívül akadtak olyan esetek, hogy a szavazóhelyiségekbe hibásan megszerkesztett választási lapokat juttattak el.
A vasárnapi lengyelországi választásokon aparlament alsóházának, a szejmnek 460 képviselőjét, valamint a felsőház, a szenátus 100 szenátorát választják meg. Közvélemény-kutatások szerint a választások nyomán ellenzékbe kerülhet a nyolc éve kormányzó, jobbközép liberális Polgári Platform (PO), a felméréseken hosszabb ideje vezető ellenzéki, nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt fő célja pedig az önálló kormányalakítás.
A 27 859 választóhelyiségben – melyek közül 255 külföldön van – 30,5 millió szavazásra jogosult lengyel állampolgár járulhat az urnákhoz. A lengyelek – előzetes regisztráció után – levélben is leadhatják voksukat.A szavazóhelyiségek reggel 7 órától este 9 óráig tartanak nyitva. Akkor ér véget a péntek éjféltől érvényben lévő kampánycsend, és akkor közlik a szavazóhelyiségeket elhagyó választók megkérdezésén alapuló exit pollok eredményeit is.
(MTI)