Líbiában átterjedtek a harcok Bengháziról a fővárosra, Tripolira is, ahol hasonlóan brutálisan lép fel a hatalom, mint tette az elmúlt napokban. Csak olaj volt a tűzre, hogy a 42 éve az országot vezető Moammer al-Kadhafi fia, Szaif al-Iszlam Kadhafi hétfő reggel beszédet mondott az állami televízióban, ahol amellett, hogy beszélt reformokról is, hangsúlyozta, apja az utolsó emberig kitart a felkelőkkel szembeni harcban.

A líbiai események követelték messze a legtöbb halálos áldozatot az eddigi, arab országokon végigsöpört megmozdulások közül: a Human Rights Watch visszafogott becslései is már több mint 230-an vesztették életüket. Az országban azonban nemcsak a hadsereg avatkozott be erőszakosan: Benghaziban állami épületeket gyújtottak fel a tüntetők, és híreket lehet hallani arról is, hogy a fővárosban az állami televízió és a parlament épülete is lángokban áll.

Pedig helyi értelmiségiek még az első napokban az erőszak beszüntetését szorgalmazták, és Kadhafi is tárgyalásokat folytatott törzsi vezetőkkel, hogy miféle változtatásokat lenne hajlandó véghezvinni. A fia azonban ma már hangsúlyozta, hogy a hadsereg mögöttük áll, így nincs miről tárgyalásokat folytatni, bár szintén ellentmondó információk láttak napvilágot arról, hogy a katonák egy része átállt-e a tüntetőkhöz.

Az öt napja tartó líbiai demonstrációkat kezdettől fogva erőszak kísérte. Mivel a kommunikációt letiltották, az információkat is szelektíven, lassan és megbízhatatlan forrásoktól tudják beszerezni a nyugati sajtóorgánumok. Az al-Dzsazíra kórházi orvosokra, ápolókra hivatkozva számolt be arról, hogy a legtöbb ember golyó ütötte sebbel kerül be az egészségügyi intézményekbe.

A helyzetet nehezíti, hogy míg Benghazi mindig is az ország egyik ellenzéki bástyája volt, addig Tripoliban eddig csak kormánypárti tüntetésekről számoltak be. A mostani hírek szerint azonban már eddig is szórványosan eldördült egy-két fegyver a fővárosban. Ez annak is lehet a következménye, hogy mint más országokban is előfordult, a kormányellenes és a kormányt támogató demonstrálók összecsaptak egymással.

Jelenleg Benghazi a tüntetők kezén van, ezt Szaif al-Iszlam Kadhafi is elismerte, úgy tűnik azonban, annál jobban védi a hatalom a fővárost. A tegnapi összecsapások elsősorban még civilek között törtek ki, éjjel és a mai nap folyamán azonban, a BBC Kairóból informálódó tudósítója szerint, már éles fegyvereket és könnygázt használtak a tüntetők ellen – sikeresen.

A világ többi része aggódhat az olajárak miatt is. Líbia az egyik legfontosabb partnere például az Európai Uniónak, most azonban veszélybe kerülhet az ellátás. Több illetékes azzal fenyegeti a kormányt, hogy leállnak a kitermeléssel, amennyiben az ország vezetése továbbra is erőszakosan lép fel a tüntetőkkel szemben. Kadhafi ellen fordult az ország legnagyobb törzse, a Warfia is.

Fellázadtak líbiai diplomaták is, többek között az Arab Ligához akkreditált Abdel Moneim al-Honi, rajta kívül az ország indiai nagykövete a tüntetésekhez való csatlakozásra szólított fel. Mohamed Bayou pedig, aki egészen a múlt hónapig a kormány kommunikációért felelős legfőbb illetékese volt, arra kérte a vezetést, hogy kezdeményezzen tárgyalásokat az ellenzékkel.

Forrás: Kitekintő.hu – Jeszenszky Nóra