Tegnap este úgy ültem le meccset nézni – már ez is nagy szó, hogy TV előtt néztem a csapatot, idén eddig erre még nem volt példa, legutóbb a tavalyi Pápa elleni meccsen nem voltam ott a helyszínen -, hogy nem volt komolyabb elvárásom sem a meccstől, sem a csapattól, lesz ami lesz, engem már nem tud felbosszantani semmilyen eredmény. Meglepődve tapasztaltam, hogy jól játszunk. Már megijedtem hogy hosszú hetek után végre rátalálunk a helyes útra, és szép játékkal nyerünk, de végül nem kellett csalódnom.
 

A mérkőzés előtt egy órával konstatált összeállítást látva sok kérdés vetődött fel bennem. Az első az volt, hogy a július 31-én egy hónapra lesérülő Mihelic miért nem tud még csak a kispadra sem leülni szeptember 27-én, azaz két hónap eltelte után? Ez éppen olyan rejtélyes sérülés, mint amilyen Bouadláé volt két esztendeje, amikor a pár hetes sérülésből több hónapos kihagyás lett. De ugyanez volt idén nyáron Kulcsárral, akinek az egyhetes felépülési ideje három hetesre húzódott, vagy ott van Szakály, aki szintén több meccset volt kénytelen kihagyni egy egyszerűnek tűnő sérülés ellenére. Na mindegy. Egyébként az előbb említett Bouadla sem volt jelen még a keretben sem, pedig elvileg nem sérült, lehet ő is betegséggel küzd, mint Bódi, akinek szintén egy hét kellett, mire teljesen felépült. A kezdőcsapatunk a hétközi Felcsút elleni MK meccshez képest két helyen változott, Brkovic helyett Máté került be a kezdőbe, Seydit pedig Kulcsár váltotta. Elég szembetűnő volt, hogy a tíz mezőnyjátékosunkból mindössze három támadó szellemű, és az a három sem élete formájában van, így joggal tehettem fel a kérdést a meccs előtt: ki fog itt gólt lőni?

No, és akkor térjünk rá a meccsre. Közel harminc percig úgy játszottunk, ahogy egy bajnokcsapatnak illik: az elejétől kezdve kezünkhöz ragadtuk az irányítást, és benyomtuk a kapuja elé a Paksot. Azt a Paksot, amely hazai pályán eddig négy meccsén nem hogy nem kapott ki, de még csak gólt sem kapott. Az első negyed óra végére meg is lett az eredménye a pressingnek, Korhut zseniális indítására Kulcsár csapott le, eltolta a kapus mellett, majd nekiállt cselezni az üres kapuval szemben. Itt én ekkor azt mondtam, hogy ennyi volt, ki fogja hagyni, majdnem igazam lett, hiszen ha nem pattan meg a labda a védő lábán, és perdül át így Molnár kapus felett, ez nem lett volna gól, mert egy suta lapos lövés lett volna. Na de mindegy, kit érdekel, vezetünk, mindegy, hogy hogy. Ezt követően sem álltunk vissza, ami nekem kifejezetten tetszett, így kellene mindig csinálni egy gólos vezetésnél, nem pedig betojni, és fejvesztve védekezni.

Az első fél órában a Paks szinte a félpályát sem lépte át, ezalatt viszont Kulcsár Tamás még kétszer rontott tiszta ziccerben. A 37. percben aztán a semmiből egyenlített a hazai csapat: egy szélről beívelt labdát Máté nagyon okosan középre fejelt ki, a második hullámban érkező paksi játékosra senki nem figyelt, és a védőink sem léptek ki időben, így Bartha zavartalanul lőhette ki a rövid alsót. Védhető lövés volt ez, annak ellenére, hogy Novakovicnak takarásból érkezett a lövés, de a rövidre onnan nem illik gólt kapni. De egyébként joggal vetődhet fel bennünk az is, hogy hogy kaphatunk ilyen gólt, mikor elvileg hét védekező szellemű játékos van a pályán? Semmi baj, gondolta az átlag szurkoló, hiszen eddig jól játszottunk, nem szabad, hogy megzavarjon minket a bekapott gól, úgyis lövünk még párat. Na persze… Innentől megindult a mélyrepülés. Még a félidő vége előtt a Paks került ziccerbe, Máté jócskán lemaradt egy indításról, Novakovic újfent rosszul jött ki, de Könyves a kapu helyett kirúgta a mezőre a labdát. Így 1-1-gyel vonultak a csapatok a szünetre.

A második félidőben már javarészt azt láthattuk, amit az elmúlt hetekben: erőlködés, szenvedés, kilátástalan játék. Hiába mentünk előre, nem tudtunk helyzetet kidolgozni, mindig mindenki rossz megoldást választott. Biztos ami biztos Kulcsár még kihagyott egy full ziccert, ezen már meg sem lepődött az embert. A 75. percben pedig főhősünk sárga lappal a zsebében (azt most hagyjuk, hogy mennyire volt jogos az első, szerintem semennyire) buta módon fellökte a paksi játékost, villant a második sárga, tízen maradtunk. Szerintem ekkor már mindenki tudta, hogy mi lesz a forgatókönyv. A hosszabbításhoz közeledve először Lázár előtt adódott meccslabda, fejese azonban Molnár kezében elakadt.

Aztán jött a Loki szurkolók kedvence, a hosszabbítás: Zsidai lerántotta a kitörő paksi játékost, megkapta ő is a második sárga lapját, tehát immár kettős emberhátrányba kerültünk. És ami ezután következett, az tipikusan jellemzi a mostani időszakot: az éles szögből elvégzett szabadrúgás lecsúszik a hazai balbekk lábáról és behullik a hosszú felsőbe. Novakovic nem védi, pedig ez is védhető lett volna, és megint kikapunk az utolsó pillanatban. Bravó! Na most volt elegem az egészből.

Uraim! Elegünk van ebből! Elegünk van a kilátástalan játékból! Elegünk van abból, hogy minden előttünk adódó helyzetet elpuskázunk! Elegünk van abból, hogy minden meccsre jut kapitális védelmi vagy kapushiba! Elegünk van a semmitmondó nyilatkozatokból! Elegünk van abból, hogy a magyar bajnokcsapat kilenc meccsen csak kétszer tudott győzni! Elegünk van abból, hogy minden csapat győzelmi reményekkel jön a Nagyerdőre, és nem tojnak be tőlünk! Elegünk van abból, hogy már nem vagyunk bevehetetlen erőd hazai pályán, és minden jött-ment csapat ponttal, pontokkal távozik Debrecenből! Elegünk van abból, hogy a gyenge eredmények miatt kétezer ember lézeng a vadi új, csodálatos, húszezres arénánkban! Elegünk van abból, hogy az elmúlt tíz év legsikeresebb magyar csapata egy szürke középcsapat lett! Elegünk van abból, hogy minden második meccsen kiállítanak valakit! És legfőképp abból van elegünk, hogy minden meccset az utolsó pillanatokban bukunk el!

Kedves Loki játékosok és stábtagok! Ha ezek a dolgok nem fognak változni az elkövetkezendő hetekben, akkor még mélyebbre süllyedünk, mert a nehéz meccsek csak most jönnek. Hamarosan megyünk a szárnyaló Vidi otthonába, és fogadjuk itthon a Ferencvárost. Ha ezeken a meccseken is ilyen produkciót látunk, és nem szerzünk pontokat, akkor a maradék szurkoló türelme is elfogy, és akkor nagyon csúnya következmények lesznek. Előfordulhat az a csúfság is, hogy a magyar bajnokcsapat a kieső helyre kerül. Előfordulhat az, hogy az alsóházban fogunk telelni. És előfordulhat az, hogy teljesen összeomlik az egész csapat. Nem szeretnénk ezt!

Változást akarunk, méghozzá azonnal!

Teljes cikk: Loki blog