A Loki honlapja megkérdezte látogatóit, hogy a Bajnokok Ligájában számukra melyik csoportellenfél vált a legszimpatikusabbá. A győztes a Fiorentina lett (46 százalék szavazott a lilákra), ami nem is meglepő, hiszen az olaszok igencsak kitettek magukért, amikor a DVSC Firenzében játszott. Egyrészt mindent megtettek, hogy a kiutazó Loki-szurkolók jól érezzék magukat (ingyen ételt és italt biztosítottak, emellett zászlós bemutatót tartottak), másrészt a találkozó után a játékoskijáró elé szőnyeget helyeztek, amelyen a Loki játékosai a Fiorentina labdarúgói által felállított sorfal között mehettek az öltözőbe. Igazán sportszerű volt.

Kiss Zoltán, a Loki csapatkapitánya nemrégiben az Alföld TV műsorában értékelte a szezont, amely elsősorban a Bajnokok Ligája szereplés miatt lett igazán emlékezetes.

– Belecsöppentünk egy olyan világba, amelyet eddig csak a tévében láthattunk. Fantasztikus élmény volt részt venni ezeken a találkozókon, és olyan csapatok ellen pályára lépni, mint a Liverpool, a Lyon és a Fiorentina. Ez a három gárda országa egyik legnagyobb klubja, és előkelő helyen áll az európai futballban is – mondta Kiss Zoltán. – Jó lett volna, ha a mérkőzéseket a saját stadionunkban játsszuk, de a Puskásban minden alkalommal telt ház volt, negyvenkétezer szurkoló jött ki miattunk, és ez nagyszerű érzéssel töltött el minket. Szezon közben fejben kicsit elfáradt a csapat, de szerencsére meg tudtunk újulni. A pihenőt azért nagyon vártuk már.

Arról is beszélt, hogy az utolsó négy bajnokit hozta a Loki, ennek köszönhetően a második helyről várhatja a tavaszt:
– Sikerült teljesíteni azt a célt, hogy az utolsó négy mérkőzésünket nyerjük meg. A tizenkét pontot megszereztük, így a listavezető Videotonnal szemben minimálisra csökkent a hátrányunk, amit tavasszal szeretnénk ledolgozni.

A labdarúgók pihennek, ám a klubnál lázas munka folyik

Bár a DVSC-TEVA játékosai élvezik a szabadságot, a klubnál azért nem áll meg az élet. A vezetők lázasan dolgoznak a felkészülés megszervezésén, illetve meghallgatják a menedzserek ajánlatait, merthogy abból rengeteg van.

– A klubnál sem az ünnepek alatt, sem közötte nincs megállás – közölte dr. Bartha Csaba sportigazgató. – Sok munkánk van, ugyanis a menedzserektől rengeteg ajánlat érkezik. A kínálat napról napra gyarapszik, feldolgozni sem egyszerű. Fiataljaink ugyanakkor évről évre bizonyítják, hogy lehet rájuk számítani, most is az első helyen állnak az NB II-ben, éppen ezért a próbajátékosoknak jobbnak kell lenniük, mint akik a kis Lokiban szerepelnek. Arról nem is beszélve, hogy a DVSC-nek vannak kölcsönadott labdarúgói is, akikre – ha a szakmai stáb úgy ítéli meg, hogy visszakerüljenek – szintén számíthatunk. A játékosügynökök ajánlatait azért átnézzük, kiválogatjuk azokat, akikről úgy gondoljuk, talán erősítést jelentenének, majd személyesen is megnézzük őket. Előbb fizikális és orvosi vizsgálat vár rájuk, és akik itt megfelelnek, elkezdhetik az első kerettel a munkát. Biztos vagyok benne, hogy a felkészülési időszak alatt folyamatosan érkeznek majd próbajátékosok, de szeretnénk, ha az edzőtáborba már olyan keret utazna, amellyel a DVSC a tavasznak nekivág.

Nem csak a keret megerősítésén dolgozik a vezetőség, hanem a felkészülési időszak megszervezésén is. A megfelelő ellenfél megtalálása nem egyszerű feladatat, különösen azért, mert a DVSC-nél szeretnék, ha erős külföldi csapatok ellen is játszhatna a Loki. Erre leginkább Törökországban lesz lehetőség.

– Január 11-én kezdődik a felkészülés egy terhelés nélküli orvosi vizsgálattal – tudtuk meg a sportigazgatótól. – Az első héten – mivel úgy éreztük, hogy a játékosok nagyon kifacsart állapotba kerültek, ezért speciálisabbá kell tenni ezt a hat hetet – napi egy edzés lesz, második héttől azonban napi két foglalkozás szerepel a programban. Felvettük a kapcsolatot a debreceni klinikával (DE OEC), és egy orvoscsoport segítésével terheléses vizsgálatot végzünk, amellyel olyan élettani paramétereket állapítunk meg, ami a felkészülésben és a további munkában kiindulópont lehet. Az ellenfelekről annyit, hogy az első hétvégén egy egymás közötti játékot tervezünk, a második héten egy NB II-es csapattal mérkőznénk meg, a harmadikban pedig vagy egy élvonalbeli vagy egy nemzetközi együttessel szeretnénk felkészülési meccset játszani. A hangsúlyt a törökországi edzőtáborra fektetnénk, ahol négy-öt találkozót vívnánk erős ellenfelekkel.

Forrás: DVSC.hu