A délnyugat-spanyolországi Huelvában élő fiatal nő nemrég tért át az iszlám hitre. Szándékáról – hogy csatlakozik a terroristákhoz – a különböző internetes fórumokat, a közösségi oldalak bejegyzéseit kutatva értesültek a hatóságok. A nő ezeken keresztül kapcsolatot tartott fent “radikális elemekkel” – áll a tájékoztatásban.
A minisztérium hangsúlyozta: ezeknek a kapcsolatoknak a monitorozása “létfontosságú” a terrorizmus elleni küzdelemben, az eddigi nyomozásoknak köszönhetően csökkent azok száma, akik végül csatlakoznak a terrorista szervezethet. Emellett megismerik, hogy milyen utasításokat küldenek a nyugati követőiknek a különböző terrorista sejtek, így időben észlelni lehet a terveiket.
Spanyolországban gyakran tartóztatnak le olyan embereket, akikről feltételezhető, hogy kapcsolatban állnak a kegyetlenségeikről hírhedt terrorszervezettel. Legutóbb október elején a marokkói rendőrökkel közösen 10 embert fogtak el – négyet Spanyolországban, hatot Marokkóban -, akik nőket toboroztak az IÁ számára.
Ebben az évben már több mint 80 embert tartóztattak le a dél-európai országban az IÁ-val való együttműködés miatt.
A spanyol belügyminisztérium adatai szerint a toborzóhálózatok munkájának eredményeként eddig 126-an utaztak a konfliktuszónákba, hogy harcoljanak a dzsihadisták oldalán.
Spanyolország június végén, a Tunéziában, Franciaországban és Kuvaitban végrehajtott merényletek miatt megemelte az ország terrorkészültségi fokozatát, amelyen továbbra sem kíván enyhíteni.
(MTI)