A jobbikos politikus a Magyar Időknek a kihallgatását követően elmondta, titkos dokumentumokat nem tártak elé. Részletes vallomást tett, mindent elmondott, amit tudott. Az ügyészeket készségesnek és tisztességesnek minősítette.
A képviselő a lapnak úgy fogalmazott: “nagyon fontos, hogy minél hamarabb, tisztességes eljárásban zárják le az ügyet”. Azt mondta: december 20-ig már nem hallgatják ki az ügyében, mivel addig Strasbourgban lesz. Hangsúlyozta, mentelmi jogát kizárólag erre a nyomozásra vonatkozóan függesztették fel, de a jogszabályok szerint ez sem akadályozhatja a képviselői munkáját, és nem lehet kényszerintézkedést sem alkalmazni ellene.
Kovács Béla a Magyar Időknek azt is elmondta, hogy két héttel ezelőtt, pénteken már házkutatást tartottak nála, de – Kovács Béla állítása szerint – a nyomozók nem találtak semmit.
Tavaly május 15-én vált ismertté, hogy a legfőbb ügyész három nappal korábban diplomáciai úton Martin Schulz európai parlamenti elnökhöz fordult, kérve, hogy az EP függessze fel a jobbikos képviselő mentelmi jogát. A politikus ellen az Alkotmányvédelmi Hivatal 2014 áprilisában tett feljelentést, miután a polgári elhárítás figyelmét felkeltette, hogy a képviselő rendszeresen találkozik konspiratív módon orosz diplomatákkal, és havi rendszerességgel Moszkvába látogat. Kovács Béla több nyilatkozatban tagadta a kémkedés vádját.
Az Európai Parlament jogi bizottsága hónapokon át vizsgálta, hogy a magyar ügyészség kérése alapján kiadható-e Kovács Béla a magyar hatóságoknak; Polt Péter legfőbb ügyészt is meghallgatták. A többi ilyen ügyhöz hasonlóan az egész folyamat zárt ajtók mögött zajlott.
Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselő még október közepén, amikor az EP jogi bizottsága mentelmi jogának felfüggesztését javasolta, azt mondta: örül annak, hogy lassan vége lesz az ügyének, és reméli, hogy tisztességes eljárásban lesz része.
Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője november 5-én közölte az MTI-vel, hogy megérkezett az EP-től a hivatalos értesítés a képviselő mentelmi jogának felfüggesztéséről, s ezzel elhárult a jogi akadály a Kovács Béla elleni büntetőeljárás lefolytatásának.
Keresztes Imre, a KNYF főügyésze pénteken közleményben tudatta az MTI-vel, hogy gyanúsítottként hallgatták ki az EP-képviselőt. Közleménye szerint Kovács Béla a gyanúsítással szemben panasszal élt. A jobbikos politikus tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, és érdemi védekezést terjesztett elő.
A bűncselekmény büntetési tétele 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés – olvasható a közleményben.
A nyomozás határideje december 20. A minősített adatokat is tartalmazó nyomozás állásáról további tájékoztatás nem adható – írta a főügyész.
(MTI)