A Vörös Őrség azonban nem csupán a megmaradt régi rendvédelmi szakemberekből, valamint munkásokból és parasztokból állt. A testület egy kis hányada terroralakulatként működött. Ebben a részben régi rendvédelmi szakemberek nem, kizárólag a Tanácsköztársaság hívei kaptak helyet. Az úgynevezett Lenin-fiúk és Cserni-különítmény fegyveres erőszakkal nyomták el a Tanácsköztársaság ellen fellépőket és a fegyveres ellenállókat. A Lenin fiúk és a Cserni-különítmény nem csupán leverték az ellenállókat, hanem ítéletet is hoztak, az elítélteket pedig ki is végezték. Ez a fajta megoldás ellentétben állt a magyar hagyományokkal és kiváltotta a lakosság rosszallását. Magyarországon ugyanis ilyen megoldást még háború idején sem alkalmaztak. A kivételes hatalomról szóló 1912/LXXXIII.tc. ugyanis a háború időszakára vonatkozó kivételes hatalmat nem a haderő, hanem a civil közigazgatás kezébe helyezte. A hadműveleti területen ugyan a kivételes hatalmat a haderő gyakorolta, azonban a katonai igazságszolgáltatási szervek ítélete nélkül senkinek az életét nem lehetett kioltani.

A Vörös Őrség Lenin-fiúk részlege és a Cserni-különítmény fellépett a potenciális ellenállók ellen is. A Tanácsköztársaság kikiálltását megelőzően – karhatalmi feladatok ellátása céljából – a Duna-Tisza közén zászlóalj nagyságú csendőrségi koncentrációt hozott létre a magyar állam vezetése. Ezen összevont csendőri erőn a Lenin-fiúk az éj leple alatt rajtaütöttek és lefegyverezték. A zászlóalj személyi állományát pedig fokozatosan szélnek eresztették.

Tragikusabb sorsa jutottak a testület vezető tisztjei. FERY Oszkár altábornagyot, valamint MENINKA János és BORHY Sándor csendőr alezredeseket a lakásukról hurcolták el. Ezt követően pedig semmit sem lehetett tudni róluk. A Tanácsköztársaság veresége után a fővárosi rendőrség derítette ki, hogy a három csendőrtisztet a Cserni-különítmény számára lefoglalt mozdony utcai tanítónőképző intézmény épületébe szállították, ahol a pincében rohamkésekkel agyonszurkálták őket, majd holttesteiket az éj leple alatt a Dunába dobták. A Magyar Királyi Csendőrség létszáma ekkor mintegy 12 000 fő volt. A proletárdiktatúra időszakában különböző körülmények között kivégeztek egy altábornagyot, hat alezredest, egy századost, egy főhadnagyot, hat tiszthelyettest (ebben az időben a tiszthelyettes konkrét rang volt, nem pedig egy rangcsoport gyűjtőneve), négy járásőrmestert, tizenegy őrmestert és egy “csendőrt”.

FERY Oszkár, MENINKA János és BORHY Sándor csendőrtisztek bestiális meggyilkolása emlékére a Mozdony utcát átkeresztelték FERY Oszkár utcára a Tanácsköztársaság bukása után. 1945. után azonban a németek elleni ellenállásban meghalt KISS János altábornagy nevére keresztelték át az utcát, amely nevet ma is viseli.

A Tanácsköztársaság vereségét követően a kormányok hatálytalanították annak rendeleteit és visszaállították a korábbi közigazgatást, törvényeket és jogrendet, így a Magyar Királyi Csendőrséget is. A Tanácsköztársaság után reorganizálódó magyar állam csendőrségének a kötelékébe mindenkit visszavettek a régi csendőrök közül függetlenül attól, hogy a Vörös Őrségben is teljesítettek-e szolgálatot vagy sem. A testület ismét komoly eredményeket ért el a közrend megszilárdítása és fenntartása terén. Az első világháború előtti időszakhoz hasonlóan a szervezet bűnfelderítési mutatói 80 és 90+ % között mozogtak.