A bukaresti találkozót élőben közvetítő Digi Sport tévécsatorna honlapján közzétette a félbeszakítás pillanatait, de abból pontosan nem derül ki, hogy milyen rigmusokat skandáltak a Dinamo drukkerei.
A honlap beszámolójában emlékeztetett, hogy a meccsre három nappal az után került sor, hogy az ügyészség egy székelyföldi merényletkísérlet meghiúsítását jelentette be. Illetve azt is megemlítette, hogy a találkozót végig játszotta a jászvásáriaknál Bőle Lukács, aki a román Liga 1 egyetlen magyarországi játékosa.
A 34. percben félbeszakított mérkőzést tíz perc szünet után folytathatták a csapatok. Közben a Dinamo stábja megpróbálta csitítani a szurkolókat, akik közül többen távoztak a mérkőzésről, mely gól nélküli döntetlennel végződött.
Romániában első alkalommal fordult elő, hogy a szurkolók xenofób megnyilvánulásai miatt félbeszakítottak első osztályú bajnoki mérkőzést. A Digi Sport szerint a Dinamo ötezer és 70 ezer lej (350 ezer és 4,9 millió forint) közötti bírságra, és egy zártkapus mérkőzésre számíthat a botrány miatt.
(MTI)