Vona Gábor évadnyitó beszéde után újraindult a nácizó, fasisztázó, rasszistázó kórus a médiában. Ennek közvetlen kiváltó oka pedig nem volt más, mint a Jobbik elnökének azon mondata, miszerint “a demográfiai csapdának két eredője van, a magyar népesség fogyása és a cigányság elképesztő szaporulata.” Az ajvékoló dalárda turbó fokozatba kapcsolása nem meglepő és nem is mulatságos. Mindazonáltal jelen sorok írója most megpróbál olyan irányból közelíteni a témához, ami hite szerint mindenkit, aki hajlandó komolyan elgondolkodni eme súlyos társadalmi problémán, őszinte válaszra sarkallhat.

Az ENSZ-egyezmények a népirtás egyik formájaként jelölik meg az etnikai arányok erőszakos megváltoztatását, illetve egy közösség természetes létfeltételeinek tudatos lerombolását, erőszakos átalakítását. Továbbá az etnikai arányok megváltoztatását szigorúan tiltja a Helsinki Záróokmány.

Emlékszünk-e még a délszláv háborúra, amikor is a magyar kormány tiltakozott a Vajdaság etnikai összetételének erőszakos megváltoztatása miatt? Nevezetesen, hogy a szerb menekültek letelepítésével ne változtassák meg a magyarlakta vidékek etnikai viszonyait. Joggal tiltakozott a magyar kormány? Teljes joggal. (Hogy milyen eredménnyel, az persze más kérdés.)

Ha viszont ez így van, akkor miféleképpen lehet az, hogy nekem, mint magyar identitású, magyar állampolgárságú, “belmagyar” embernek jogom van háborogni, sőt, tiltakozni – a kormányom által is – a magyar nemzettestvéreim által lakott, határon túli területek etnikai összetételének megváltoztatása ellen, de azt, hogy a saját hazámban túlszaporodja a nemzetemet bármilyen másik náció, némán kell tűrnöm?

És most, gondolatmenetem ezen pontján egyértelműen leszögezem: nem pusztán azzal van bajom, hogy a magyarságot a cigány népesség szaporodja túl. Magyar vagyok, Magyarországon élek, és szeretem a hazámat, mert nekem csak ez az egy van belőle, akármekkora is legyen. Azt akarom, hogy a hazámban a magyarok legyenek túlnyomó többségben, és ha ez nem így lenne, számomra mindegy volna, hogy románok, ukránok, üzbégek, eszkimók vagy szingapúriak kerülnek-e létszámfölénybe, az ellen ugyanúgy berzenkednék, mint a cigányság térnyerése ellen.

Lehet ezen érveléssel szemben mindenféle polkorrekt baromságokat felsorakoztatni, lehet jönni a multikulturaliznus “nemes” eszményével, de én azért mégiscsak azt mondom, itt, a normalitás talaján állva, hogy aki azt szeretné, hogy Magyarországon több legyen a nem magyar, mint a magyar, az vagy aljas, vagy hülye, vagy a kettőnek valami bizarr keveréke, de hogy köze nincs a magyarsághoz, az biztos.

Ha engem joggal irritált annak idején, hogy számolatlanul telepítették a Vajdaság területére a szerb lakosságot, akkor vajon mitől “rasszista” és “náci” az a vágyam, hogy a saját hazámban ne szaporodja túl a nemzetemet egyetlen másik náció sem, legyen szó tótról, osztrákról, észak-kelet-norvégról vagy éppen cigányról?

Vagy a szóhasználattal van a gond? “Szaporulat.” Bántó lehet-e bármilyen népcsoport számára? Nem lehet gond és nem lehet bántó, hiszen a “népszaporulat”, mint olyan, bevett fogalom. A balliberális médiától kezdve a minisztériumokon át a Központi Statisztikai Hivatalig mindenki ezt használja. Az ajvékolók hogyan máshogy nevezik maguk között a népesség növekedését? Netán ők osztódással szaporodnak?

Akkor mi lehet a kritika tárgya? Hogy Vona Gábor ki meri mondani a feketéről, hogy fekete? Hogy a szürke egyetlen árnyalatát sem hajlandó fehérnek nevezni? Vagy mégis mi? Netán az az “urak” problémája, hogy a Jobbik az egyetlen párt – parlamenten belül és kívül -, amelyiknek értékelhető, egyértelmű, életszagú, végrehajtható, hatékony programja van a cigányság problémáinak kezelésére?

Merthogy Orbán is csak annyit tudott felelni Vona felvetéseire az Országházban, hogy “nem született még felesleges élet”. No igen. A felhők szélén bizonyára egyetértőleg tapsikoltak mondjuk Hasfelmetsző Jack áldozatai is. Hogy másokról ne is beszéljünk…

Ha nem is a miniszterelnöknek – mert ő bizonyos okok miatt nem teheti – de a kormányprogramnak ideje volna egyenes választ adnia a következő kérdésekre: Akarják-e, hogy a “Magyar”-nak nevezett országban több nem magyar éljen, mint magyar? Elfogadhatónak tartják-e, hogy ma már a hazánkban élő óvodáskorú gyermekek fele cigány? Úgy vélik-e, hogy a jelenlegi szociálpolitika semmilyen módon nem ösztönzi az úgynevezett “megélhetési gyermekvállalást”? Meddig lesz még kifizetődőbb tagadni a cigánybűnözés létét, mint felszámolni azt?

És végül azokhoz szólok, akik szerint a “túlszaporodási” probléma emlegetése csak üres locsogás, a közbeszéd öncélú tematizálása, haszonleső politikai manőver, fantazmagóriákkal való riogatás.

Jó lenne azt mondani – a klasszikussal élve -, hogy túlszaporodás-ügyben ilyen elképesztő böszmeséget még soha, senki nem csinált az európai történelemben. De nem mondhatom. Mindjárt két példa is tollam hegyére kívánkozik. Az egyik a régmúltból, a másik pedig a kijózanító jelenből.

1. – Akárhogy is csűrjük-csavarjuk, Erdélyt amiatt veszítettük el, mert a románok egyszerűen túlszaporodták.

2. – Szerbia a nemzete bölcsőjeként tekint Koszovóra, de most már csak a határain túlról, merthogy az albánok túlszaporodták a tartományt, és ennek okán Koszovó kivált Szerbiából, nemzetközi megerősítés mellett.

A történelemtanárom egykoron azt mondta: Más kárán tanul az okos, a magáén az ostoba, és azon se’ a hülye.

Voltunk már hülyék a történelem folyamán nem egyszer. Ez ügyben ne legyünk azok!

Akar-e valaki olyan Magyarországon élni, ahol a magyarok kisebbségben vannak? Aki nem akar, az egyszerűen nem lehet más, mint jobbikos, csak még nem tud róla.

Szebb Jenő
okleveles masin-, gil- és fasiszta