Miben veszélyes, tart-e a fasisztázóktól, mit gondol a Jobbikról és saját szerepéről az EP-ben? A Hazai Pálya Bernáth Georginával, a Jobbik európai parlamenti képviselőjelöltjével készített interjút.


 

– Az első dolog, ami feltűnik Önnel kapcsolatban, hogy rendkívül dekoratív, csinos nő. Sokan azt gondolják, hogy ezek a jellemzők távol állnak a Jobbiktól. Hogyan került kapcsolatba a mozgalommal?

– Tanulmányaimnak köszönhetően mindig is kíváncsi voltam, hogy a gyakorlatban hogyan működik egy politikai párt, ezért 3 éve jelentkeztem a Jobbik gyakornoki programjára, és amikor külpolitikai munkát ajánlottak, nagyon örültem a lehetőségnek, hiszen azzal foglakozhatok, amit szeretek, amit tanultam. Egyébként a fent említett jellemzők miért állnának távol a Jobbiktól? Mi is éppúgy emberek vagyunk, a Jobbik tele van életrevaló, hazájukért tenni akaró fiatallal, akik nem csak felkészült szakemberek, hanem sok esetben jó megjelenésűek is.

– Most, hogy Ön is visszaköszön a Jobbik óriásplakátjain, nem fél attól, hogy Önt is le fogják fasisztázni?

– Persze nem esik jól, hogy ilyen valótlanságokat mondanak rólunk, de azt a tapasztalatom, hogy egyre inkább lepereg rólunk ez a „fasiszta” bélyeg. Nem lehet minket örökké démonizálni, az emberek már átlátnak a szitán. Csak remélni tudom, hogy nekem nem rajzolgatnak majd bajuszt, mint sok plakáton Vona Gábornak.

– Külföldi elemzők szerint a Jobbik azért veszélyes, mert magasan képzett szakemberei vannak. Ön mitől „veszélyes”?

– Ha valakire veszélyesek vagyunk, akkor az az elmúlt évtizedek sokszorosan bukott politikai „elitje”, akik nem véletlenül félnek tőlünk, hiszen tudják, hogy a Jobbiknak kiváló programja van, és hogy kormányképes erő vagyunk. Szerencsés vagyok, hogy magasan kvalifikált, nagy szakmai tapasztalattal rendelkező emberekkel dolgozhatok együtt, hiszen az egyetemen szerzett külpolitikai tudás mellett sokat tanultam tőlük is. A német felsőfokú nyelvvizsgámat annak köszönhetem, hogy német kéttannyelvű gimnáziumba jártam Balatonfüreden, majd egyetemi éveim alatt angolból is tettem felsőfokú gazdasági szaknyelvvizsgát. A Pannon Egyetem Nemzetközi Tanulmányok szakán, Európai Unió főszakirányon szereztem a diplomám, valamint Erasmus ösztöndíjjal Belgiumban is tanulhattam az Antwerpeni Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok szakán diplomáciát, politológiát és nemzetközi gazdaságot.

– Ma az a tendencia, hogy ha valaki jó megjelenésű, több nyelvet beszélő fiatal, sokkal inkább egy multinál akar érvényesülni, nem a politikában. Mi vette rá, hogy erre a szakmára adja a fejét?

– Külpolitikát és diplomáciát tanultam az egyetemeken, mely tudást véleményem szerint a politika világában lehet leginkább kamatoztatni.

– Milyen kérdésekkel foglalkozna, ha bejutna az Európai Parlamentbe?

– Az egyik legfiatalabb képviselőként a Jobbik külpolitikai priorításai mellett az ifjúságot szeretném képviselni az Európai Parlamentben, különösképpen, hogy a fiatalok körében a Jobbik a legnépszerűbb, és ezzel a korosztállyal méltatlanul keveset foglalkozik a politika. Szeretném jobban megjeleníteni a magyar fiatalok problémáit az Európai Parlamentben: a munkanélküliséget, a drámai méretű elvándorlást és a mindent átható bizonytalanságot. Magyarországot egy olyan élhető országgá szeretnénk tenni, ahová haza tud és haza szeretne jönni a kényszerűségből távozó több százezer magyar fiatal.