Makai Tibor – Vona Gábor pártelnök jelenlétében – maga számolt be a jelöltségről pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
Vona Gábor a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktornak egy éve van hátra, kezdheti vágni a centit. Mint mondta, a miniszterelnök támadhatja őt vagy a pártját bármivel, “a jövőt nem lehet megállítani”. A kormány meg fog bukni 2018-ban, ezt a társadalom fogja kimondani, és a Jobbik fogja végrehajtani – tette hozzá.
A pártelnök beszélt arról is, hogy Orbán Viktor sem vetette fel az uniós fórumokon, hogy a magyarok ötödannyi fizetést kapnak ugyanazért a munkáért, mint a nyugati államokban. Ezt a Jobbik meg fogja tenni – jelentette ki.
Makai Tibor azt hangsúlyozta, hogy a Fidesz egyetlen kihívója a Jobbik, csak ez a párt tudja a 20. századból a 21. századba vezetni az országot. A Jobbik rendelkezik programmal, végre akarja azt hajtani, és a párt rendelkezik a kormányzóképességhez szükséges minden feltétellel – hangoztatta a jelölt.
(FOTÓ)
(MTI)