A hírportál írása szerint a gyenge minőségű, vélhetően mobiltelefonnal készített felvételen a politikus törökül beszélt.
A Mandiner szerint a Jobbik elnöke azt mondta: “Attila unokái vagyunk, akiknek elve az igazság, akik bátran ellenállnak a rossznak, és senkitől nem félnek, csakis Allahtól”.
Vona Gábor mondatát a résztvevők üdvrivalgással fogadták.
A Jobbik elnöke Facebook-bejegyzésben reagált. Ebben “ócska és nevetséges hazugságnak” nevezte a cikket, amellyel szerinte megpróbálnak visszavágni, és elterelni a figyelmet arról, hogy a “Jobbik lebuktatta a Fideszt. Rámutattunk, hogy Orbán hazudik és nem képes megvédeni Magyarországot.”
Azt írta: török egyetemisták előtt török nyelven mondott beszédében “nem Allahot dicsőítem, hanem Istent, akit török nyelven történetesen így neveznek”.
Hozzátette: angolul is beszélt már Istenről, akiben római katolikusként hisz, és akit az angolok God-nak neveznek, az arab keresztények Allahnak.
Jelezte: szinte minden nagyobb beszédét – például a 2016-os évadnyitót is – azzal fejezi be, hogy “Atilla unokái vagyunk. Atilla unokái pedig – a Jóistenen kívül – nem félnek senkitől”.
Vona Gábor közölte: jogi lépéseket tesz.
(MTI)