Az ellenzéki politikus azt mondta: sem külföldi helytartóknak, sem hazai földesuraknak nem lehet kiszolgáltatni Magyarországot, szerinte előbbit az MSZP, utóbbit a Fidesz tette.
A Jobbik ezekkel szemben a nép pártján áll – emelte ki.
Azt is hangoztatta: vallja, hogy a nép és a nemzet azonos fogalom, és ha az szétválik, az kádárizmust vagy orbánizmust eredményez. Vona Gábor értékelése szerint az emberek több szabadságot kérnek.
Ne Orbán Viktor döntse el, miről lehet népszavazást tartani, ki lehet a köztársasági elnök, vagy hogy több stadion vagy kórház épüljön – sorolta.
A Jobbik elnöke azt is megfogalmazta, hogy az emberek több igazságot kérnek, ezért valódi elszámoltatást sürgetett. Mint mondta, kormányra kerülésük esetén “lesz majd fogcsikorgatás”, a politika pedig nem a maffia szinonimája, hanem a közösség szolgálata lesz. Egyúttal “földesúradót” és a törvénytelenül szerzett javak elkobzását helyezte kilátásba.
Vona Gábor beszédében az anyagi biztonság mellett állt ki, és a megjelent néhány száz résztvevőnek beszámolt az európai béruniót célzó kezdeményezésükről. Ennek lényege, hogy az egyenlő munkáért egyenlő bért elve megjelenjen az uniós alapokmányokban. Kifejtette: nem alamizsnát kérnek, hanem egyenlő feltételeket, és azt, hogy egy új kohéziós politikával versenyképesek legyenek a magyar vállalkozások.
Az árunió már megvalósult, a kelet- és közép-európai béreket is fel kell zárkóztatni a nyugatiakhoz – jelentette ki, hozzátéve: fontos, hogy a munkaerő szabad áramlása ne kényszerből történjen.
Az ünnepségen Z. Kárpát Dániel, a párt alelnöke a devizahitelek új elszámolását, továbbá a válságban érintett bankárok és politikusok elszámoltatását sürgette.
Párttársa, a szintén alelnök Fülöp Erik pedig azt hasonlította össze, hogy régen az arisztokrácia az ország építésében vett részt, a jelenlegi nagyvállalkozók viszont a kivéreztetésében.
A “Még kér a nép!” mottót viselő rendezvényen részt vettek az Új Magyar Gárda és a Magyar Önvédelmi Mozgalom képviselői, a tömegben jobbikos, árpádsávos és lengyel zászlókat lehetett látni. Többen “Szabadságot Budaházynak” feliratú molinóval jártak körbe.
(FOTÓ)
(MTI)