A román külügyminisztérium tudomásul vette Magyarország álláspontját a kolozsvári Mátyás király-szoborcsoport elé elhelyezett vitatott tábla ügyében, és kezdeményezte a román kulturális minisztériumnál annak megvizsgálását, hogy törvényes volt-e a lépés – olvasható a román külügyminisztérium közleményében. A bukaresti szaktárca pénteken délután közzétett dokumentumában emlékeztet arra, hogy a nap folyamán a bukaresti külügyminisztériumban fogadták Füzes Oszkárt, Magyarország bukaresti nagykövetét.

A dokumentum szerint a magyar álláspontból az derül ki, hogy kolozsvári helyhatósági szinten rejtezik a probléma, Románia tiszteletben tartotta a szoborcsoport restaurálására vonatkozó román-magyar megállapodást.

“A külügyminisztérium bízik abban, hogy a kialakult helyzet rendeződik a román törvényi előírások alapján, és nem fogja befolyásolni Románia és Magyarország kiváló kétoldalú kapcsolatait” – olvasható a román külügy közleményében.

A hét elején a kolozsvári polgármesteri hivatal tudtával elhelyezték a tavaly restaurált Mátyás-szoborcsoport elé azt a táblát, amely Nicolae Iorga román történész Mátyás királyról vallott, vitatott kijelentését tartalmazza. Iorga lényegében román nemzetiségűnek minősíti Mátyás királyt.

Először 1932-ben került fel a szoborra az idézet, amelyet 1940-ben, Észak-Erdély visszacsatolása után eltávolítottak, majd Gheorghe Funar kolozsvári polgármester 1992-ben ismét elhelyeztette a szobor talapzatára. Az idézetet a közelmúltbeli restaurálás után eltávolították.

A kolozsvári polgármesteri hivatal szerint törvényesen helyezték ki most az újabb táblát, Kelemen Hunor művelődési miniszter szerint azonban a lépést nem hagyta jóvá az országos műemlékvédelmi bizottság, ezért törvénytelenül járt el a városháza.

A magyar Külügyminisztérium pénteken közölte: sajnálattal értesült arról, hogy a magyar-román finanszírozással restauráltatott Mátyás király- szoborcsoport elé ismételten kihelyeztek egy, “az elmúlt évtizedekben is sok vitát kiváltó, Nicolae Iorga történésztől származó idézetet tartalmazó román nyelvű táblát”, amely feszültségeket gerjeszt a magyarság és a románság kapcsolatában.

MTI – szebbjovo.hu