Húsz-huszonötezer ember gyűlt össze hétfőn Marosvásár­helyen a székely szabadság napján, méltóságteljes, szép ünnepen emlékeztek a 160 évvel ezelőtt kivégzett hősökre, követeltek autonómiát Székelyföldnek.

A román sajtó ingerküszöbét azonban ezúttal sem érte el a rendezvény, illetve egyetlen momentuma – néhány, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomhoz tartozó fiatal kisebb összeakaszkodása a csendőrökkel – került be a hírtévék műsorába, jelent meg a lapok hasábjain. A békésen, székely zászlókkal vonuló tömeg, az elhangzott üzenetek, a külföldről érkezettek beszédei nem érdekelték a médiát, ismét strucc módjára dugták fejüket a homokba, gondolván, amit nem látunk, amiről nem tájékoztatunk, az nem létezik.

Rákattant a román média a fekete álarcos ifjak harcias kiállására, hosszú perceken át ismételték azt a jelenetet, amikor körbevették őket a rendőrök, s elkerülte figyelmüket, hogy pár méterrel arrébb hasonló korú magyar fiatalok népdalokkal csillapították a fellángolni készülő indulatot. Szépen, büszkén, határozottan. S a tömeg „sétált”, végig Marosvásárhely központján, kilométeres sorban vitték, kapaszkodtak a kifeszített 250 méteres székely zászlóba.

Visszaütött kissé a marosvásárhelyi főrendőr, a polgármester, a prefektus tiltása, hisz ha az előre ismertetett forgatókönyv szerint engedélyezik a felvonulást, sokkal kevesebb feszültséggel járt volna, s még a radikális ifjak határfeszegetése is szükségtelenné törpül. Nem idegeskedtek volna a 15–20 percekre megállásra kényszerített autósok, s a tömegben sem horgadt volna indulat a tülköléseik hallatán, talán elmaradtak volna a nem kívánt s oda nem illő jelszavak is. Marosvásárhely tavaly tapasztalt békés, örömteli „visszafoglalása” nem vált volna idén indulatosabb, sokszor idegesebb, harciasabb gesztussá, s nem lett volna szükség a város kétszeri zászlós átszelésére a buszokhoz visszaigyekvőknek sem, ha – akárcsak előző évben – a főtérre irányítják a járműveket.

Nem így történt, a román hatalom képviselői gátat akartak szabni az autonómiaigény szabad kinyilvánításának, ám ez mégsem sikerült. Megfélemlítésre játszottak, de tiltásuk mintha növelte volna a tömeg elhatározását, elszántságát. A polgári séta pedig még élesebb demonstrációvá vált, az oly gyakran felcsendülő „Itthon vagyunk!” még nyomatékosabbá.

Más volt az idei székely szabadság napja, mint a tavalyi. Elszántabb, kicsit idegesebb – de határozottabb is. Igazán hinni kezdtünk abban, amit korábban általánosan minket megillető jogként követeltünk. A hatalmi erőfitogtatás bontja, bontogatja félelmünk falait.

Farkas Réka – 3szek.ro