Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet előírásai szerint elképzelt támadás meghiúsítását Francois Hollande államfő jelentette be szerda este.
A csütörtökön nyilvánosságra hozott részletek szerint a merénylettervet csírájában sikerült a hatóságoknak elfojtaniuk.
A hétfőn őrizetbe vett négy férfi december végén vagy 2016 január elején akart támadni, a 17 áldozatot követelő januári párizsi iszlamista merényletek évfordulóján.
Három gyanúsított kihallgatása még csütörtökön is folyt a titkosszolgálatok párizsi központjában, a negyedik, 16 éves fiatalt szabadon engedték a hatóságok. A többiek, egy 17 és 19 éves férfi, és egy 23 éves, korábban a haditengerészetnél szolgált volt katona, azt állították, hogy az Iszlám Államhoz tartoznak.
Mindannyiukat hétfő hajnalban vették őrizetbe, Párizsban, Marseille-ben és Franciaország északi részén.
A gyanúsítottak elmondták, hogy a dél-franciaországi Perpignan városához közeli Collioure-nál, a haditengerészet egyik létesítménye ellen terveztek támadást, amely ellen a volt katona “személyes gyűlöletet táplált”.A Djebril nevű férfi korábban itt szolgált. Többszöri betegállomány után 2014 januárban szerelt le. A haditengerészet létesítménye mellett itt található a francia különleges erők egyik kommandós kiképzőközpontja is.
A gyanúsítottak azt tervezték, hogy elrabolnak egy tisztet, annak kivégzését lefilmezik és a felvételt közzéteszik az interneten.
Az ügyre úgy derült fény, hogy a támadást kitervelő 17 éves fiatal anyja jelezte a hatóságoknak, hogy a fia Szíriába készül utazni, hogy csatlakozzon a dzsihadistákhoz. A hatóságok ezek után megfigyelték a fiatalnak a közösségi oldalakon folytatott tevékenységét és az is kiderült, hogy bebörtönzött dzsihadistákkal is kapcsolatot tart a fiú, akit a többi gyanúsítottal együtt egy június 23-án megindított eljárás keretében tartóztatott le a párizsi ügyészség terrorelhárítási részlege.
“Soha nem látott terrorfenyegetettséggel kell szembenéznünk” – erősítette meg csütörtökön Manuel Valls miniszterelnök.
Bernard Cazeneuve belügyminiszter szerint 1850 francia állampolgárnak vagy Franciaországban élő embernek vannak dzsihadsita kapcsolatai, közülük jelenleg 500-an tartózkodnak Szíriában vagy Irakban.
A januári párizsi merényletsorozat óta a francia fővárosban a legmagasabb a terrorkészültség, országszerte pedig mintegy 10 ezer katona és 20 ezer csendőr és rendőr védi a kényesnek számító intézményeket, vallási helyeket, iskolákat, pályaudvarokat, repülőtereket és a turisták által kedvelt helyeket.
Francois Hollande szerda esti bejelentését egyébként élesen bírálta Frédéric Péchenard, a francia rendőrség korábbi vezetője, aki jelenleg ellenzéki színekben politizál. Szerinte az államfő politikai szándékkal szivárogatta ki idő előtt az információt azért, hogy a kormány gazdasági kudarcairól elterelje a figyelmet. A Le Monde című napilap és a France 2 közszolgálati televízió szerint is az elnök idő korán beszélt a meghiúsított támadásról, amit a dzsihadista hálózat teljes felderítésén diszkréten dolgozó titkosszolgálatok nem vettek jó néven, s a kihallgatásokat ezért az éjszaka folyamán kénytelenek voltak felgyorsítani.
(MTI)