Szilveszter Lajos alpolgármester elmondta, hogy a hagyományos körtefesztivált tartották a településen, amikor egy idős, ittas embert a biztonsági őr ki akart tessékelni a helyszínről, de a férfi ellenállt. Ezután Riebl Antal (független) polgármesterre támadt, és háromszor megszúrta. Az eset szemtanúi nem értik, hogy miért épp a polgármesternek ment neki, mivel úgy tudni, soha nem volt semmilyen konfliktus közöttük – mondta az alpolgármester.
Tudomása szerint Riebl Antal a mellkasán és a kezén sérült meg, kórházba vitték, megműtötték, állapota stabil.
Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a délegyházi bűncselekménnyel kapcsolatban csupán annyit közölt, hogy egy 75 éves férfi megszúrt egy másik férfit, az őrizetben lévő támadó ellen emberölés kísérlete miatt indult eljárás. Kihallgatása jelenleg is tart.
(MTI)