A parlament 51 igen szavazattal 28 ellenében fogadta el a tervezetet, amelynek értelmében ezentúl nem tesznek különbséget jogilag két ellenkező, vagy azonos nemű személy házassága között.
Luka Mesec, a baloldali frakció elnöke (ZL), amely a törvényjavaslatot benyújtotta, és amelyet a Miro Cerar vezette kormánykoalíció is támogatott, felszólalásában elmondta: örül annak, hogy a törvény, amelyet az alkotmánybíróság is jóváhagyott, végre megszünteti az azonos nemű párokkal szembeni hátrányos megkülönböztetést. Kiemelte: meglepte az ellenállás és az, hogy szükségtelen morális pánikot keltettek a jogszabály körül, amely pusztán az egyenlőséget hivatott képviselni a törvény előtt. Hozzátette, hogy hasonló törvény van 11 európai országban és Amerika 37 államában, továbbá hogy David Cameron brit konzervatív miniszterelnök is támogatja az azonos nemű párok házasságát.
A törvényt ellenző képviselők azt hangsúlyozták, hogy a rendelet megfordítja a klasszikus és hagyományos értelemben vett család fogalmát, mert a házaspárok a jövőben nem definiálhatók mind házastársi közösség egy férfi és egy nő között, hanem mint állandó közösség két egyén között. A társadalomnak ugyanakkor férfi és nő közötti házasság ösztönzése a feladata, hogy azok gyermeket vállaljanak és neveljenek fel.
Még több vitát váltott ki az azonos nemű házaspárok örökbefogadási joga különös tekintettel arra, hogySzlovéniában a törvény nem teszi lehetővé a nagyszülők számára az örökbefogadást még akkor sem, ha mindkét szülő elhunyt.
A törvény ellen korábban a vallási közösségek is felszólaltak, a katolikus egyházat ebben az iszlám és az ortodox egyház is támogatta. A szlovén püspök nemrég kijelentette: csalódott, hogy a törvénytervezetet a kormányzó koalíció is támogatja.
A törvényt ellenzők bejelentették, hogy népszavazást indítványoznak az ügyben. Ez azonban nem lehetséges a törvényt támogatók szerint: néhány ével ezelőtt ugyanis az alkotmánybíróság korlátozta a népszavazás kiírását olyan jogi rendelkezésekről, mint az emberi jogok vagy a pénzügyi kérdések.
Kedden kétezer ember tiltakozott a parlament előtt a meleg párok örökbefogadási joga ellen a hagyományos családmodell átgondolását és újradefiniálását követelve.
(MTI)