Jakab Péter, az ellenzéki párt szóvivője aznap azt közölte: a Jobbik három irodáját nyitva találták az Országgyűlés Irodaházában, ezek egyikét, Mirkóczki Ádámét felfeszítették. Hozzátette: szóvivőtársa a parlament nemzetbiztonsági, továbbá honvédelmi és rendészeti bizottságának tagja, aki minősített adatokat is kezel, így államtitkok is veszélybe kerülhettek.
A Belügyminisztérium még aznap közölte, hogy a rendőrség helyszíni szemlét, tanúkutatást, adatgyűjtést végzett. “A helyszíni szemle elsődleges megállapításai szerint két iroda ajtaján a természetes használatból, elhasználódásból, és nem erőszakos feszítésből származó sérülések láthatóak. A harmadik zárszerkezeten klasszikus feszítési nyom szintén nem volt” – írta a BM közleményében, hozzátéve: az esetleges idegen behatolás megerősítésére vagy kizárására még szakértői vizsgálatra lesz szükség.
Az MTI rendőrségi forrásból úgy tudja: a nyomozás során kiderült, hogy az irodákat előzőleg takarították, a takarító pedig nem zárta ki, hogy a zárak és az ajtók állapota miatt “mellé zárt” és így valamelyik ajtó nyitva maradt. Az irodákban kutatásra utaló nyomot, változtatást nem találtak, értékek, okiratok, munkanyagok nem tűntek el. Annak nyomát sem találták, hogy álkulccsal próbálták volna kinyitni a zárakat, s bár találtak az ajtókon és a tok felületein festéksérüléseket, azok a rendőrség szerint nem erőszakos támadásból adódóak.
Az egyik ajtófélfán találtak ugyan egy horogkeresztre emlékeztető alakzatot, de a rendőrség szerint az ábra nem teljes, továbbá ahhoz, hogy megvalósuljon az önkényuralmi jelkép használatának vétsége, azt a köznyugalom megzavarására alkalmas módon kell közzétenni és ebben az esetben ez nem valósult meg.
A rendőrség mindezek alapján azt állapította meg: az irodákat nem törték fel erőszakosan, jogosulatlan személy nem hatolt be, a számítástechnikai és egyéb berendezéseket nem használták, értéktárgyakat, okiratokat nem szereztek meg jogosulatlanok, ezért nem történt bűncselekmény és a nyomozást megszüntették.
(MTI)