Éppen 15 évvel ezelőtt dolgoztam a bevándorlási hivatalnál, megbízásos munkaszerződéssel. Mint tudjuk, nem jár olyan előnyökkel, mint a “sima munkaszerződés”, mégis lelkiismeretesen, erőm felett végeztem a rám bízott ujjlenyomatvételt, aktakezelést és az igazolványok kiadását a menekült státusz iránt beadott kérelmük után a “szegény, hazájukból menekülteknek”. Akkor még volt határ, ma már mehet a játék határok nélkül…

Fotó: Béli Balázs

Fotó: Béli Balázs

Akkoriban is voltak már rohamok, amikor naponta minimum 200 embert regisztráltak az egészségügyön, és az érkezésük utáni napokban aktát készítettünk (ha méltóztattak besétálni az ügyük intézésére) minden egyes emberkéről, akik átszöktek embercsempész segítségével a határokon. Már akkor is szép kis summát kaptak kézhez, amint az afgán és más nyelvezetű tolmácsok is…

Abban az időben rengeteg bangladesi volt, aki ha őszülő halántékkal is, de 13-14 évesnek vallotta magát, mert így nem került “közös szállásra”. Ki voltak okosítva egymás által (is).

Amikor odakerültem, a munkafelvétel napján említette a kedves főnököm, hogy „ne csodálkozz nagyot, ha benyitsz egy irodába, és két balga bangla mássza egymást…” No, én konkrétan akkor szembesültem a homoszexualitással.

Ezek a menekültek nem tisztálkodtak, tetű, meg minden más volt rajtuk, hiába kaptak kezelést, megelőzést, igénytelenek voltak. Félelmemben ecetes vízzel öblögettem a hajam, nehogy… már viszketek is a gondolattól… De! Mobiltelefonja már akkor volt mindegyiknek! A maréknyi dollárról nem is beszélve. És az igazolványba szükséges fotó  készítését hogy élvezték! Vigyorogtak, mint a tejbetök.

Visszatérve az ideiglenes igazolvány kiadására, amint megkapták, a fele csapat sehol sem volt, már talán egy másik országban landoltak szintén embercsempész közreműködésével. Nem volt idejük rendbontásra, ezt gondolom. Pár biztonsági ember tudta uralni a felügyeletüket, most meg…?

Az irodán, amikor már “elszemtelenedtek”, a folyosó elején egy vonalat húztunk, majd kellett egy madzag, mert jöttek be ész nélkül, ügyintézés közben is. Akkor is nyeregben érezték magukat, de nem ennyire. Hozzáteszem, 1-2 kivétel akadt közöttük.

Akkoriban nem voltak a külföldiek által fenntartott internet kávézók, ahol még több infót kaphatnak, kihasználva kis országunkat.

Sokáig gondolkoztam ezen a pár soron, hogy megírjam-e, de amikor látom, hogy milyen szeretetteljesen fogadja, pénzeli a vezetőségünk a “jöttmenteket”, elhatároztam magam. Igenis minden magyar embernek tudnia kell, hogy kivételes bánásmódban részesülnek az országba bevándorlók.

Bezzeg, amikor a gyermekemet terveztem és mielőbb táppénzre írt az orvos, (hogy össze ne szedjek valamit a menekültektől) évekig tartó tortúra volt a papírmunka szerény személyemet illetően, a fizetésről, táppénzről ne is beszéljek… hónapokig elhúzódott, elveszett stb. amiért ott dolgoztam, kevés órabérért közel egy évig, ezt kaptam. A Belügyminisztérium ügyintézésből nálam egyesre vizsgázott. A “bejövőknek” bezzeg mindig rendben kellett lennie az aktáinak.

Csakis a közeli munkatársakról vannak szép emlékeim az ott töltött idő alatt.

egy olvasójuk

szebbjovo.hu