Ugrósdy Márton emlékeztetett arra: Francois Hollande francia elnök már jelezte, hogy felhatalmazást fog kérni egy hadművelet megindítására az ENSZ Biztonsági Tanácsától, és vélhetően egyik állandó tag sem fogja megvétózni a javaslatot.
Közölte, ebben a helyzetben francia vezetéssel nemzetközi hadművelet kezdődhet Irak és Szíria területén. Ez nem feltétlenül jelenti a térségen kívüli szárazföldi csapatok bevetését is.
Valószínűleg a környéken most is harcoló szárazföldi csapatok bevonásával próbálják legyőzni az Iszlám Államot – tette hozzá.
Magyarország mindehhez a szokásos segítséget nyújthatja, vagyis kiképzőtiszteket, egészségügyi és vegyvédelmi személyzetet vezényelhet a térségbe – mondta a nemzetközi jogász.
(MTI)