A német kormány már tavasszal értesítést kapott arról, hogy a következő hónapok során egymillió bevándorló indulhat útnak Európába – mégsem tettek semmit a migránsáradat feltartóztatása érdekében.

Fotó: hidfo.ru

Fotó: hidfo.ru

A Welt am Sonntag jelentése szerint az Európai Unió határvédelméért felelős Frontex már 2015 első negyedévében jelezte Németországnak, hogy csak Líbián keresztül egymillió afrikai és közel-keleti migráns indulhat útnak, akik a Földközi-tengeren átkelve mind Nyugat-Európába próbálnak eljutni.

A Frontex emellett beszámolt arról, hogy Koszovóból is egy jelentősebb migránshullám indulhat Németország felé. A lap hangsúlyozza, hogy Németország mindezek ellenére semmilyen védelmi intézkedést nem tett, ami végül ahhoz vezetett, hogy a migrációs hullám érkezésével a német kormány beengedett egymillió főt az ország területére, és év végéig ez a szám még tovább nőhet.

Márciusban a Frontex vezetője, Fabrice Leggeri személyesen értesítette a szövetségi kormányt, hogy 500 ezer és egymillió közt lehet azok száma, akik Líbia elhagyására készülnek, és a Földközi-tengeren át útnak indulnak Európába. Júniusban Leggeri egy második figyelmeztetést adott, melyben még nagyobb létszámot prognosztizált, és kijelentette, hogy rekord számú migráns indulhat el a balkáni útvonalon Európába.

A számokról a Bundestag képviselői értesültek, továbbítva lett közvetlen a belügyminisztériumnak és a kancelláriának, a német kormány mégsem tett semmit. Az akkori figyelmeztetés hangsúlyozta, hogy Törökországban és Görögországban az illegális határátlépések száma 550%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, és további növekedésre kell számítani.

A Die Zeit szerint a kormány azonban más nyilvános forrásokból is értesült; európai országok vezetői már februárban figyelmeztetést adtak arról, hogy napi 800-1000 koszovói lakos – plusz nem regisztrált létszám – indult el Németország irányába. Az akkori előrejelzések szerint év végéig csak Koszovóból több mint 300 ezren érkezhetnek Németországba, ami Koszovó összlakosságának egyhatoda.

A sorozatos figyelmeztetések azonban nem voltak elegendőek ahhoz, hogy Németország felkészüljön a határok lezárására – ahogyan arra sem, hogy az Európai Unió határainak tényleges lezárása megkezdődjön. A német kormánykoalíció máig nem tudott megállapodni arról, hogy a bevándorlókat be kell-e engedni, vagy a befogadottak számának maximális keretet kell megszabni. A migrációs hullám azonban kormányválságot idézett elő Németországban, ami azzal fenyeget, hogy a kormány kisebbségbe szorul, és az ország egésze hosszú hónapokra cselekvésképtelenné válhat.

Hídfő.ru