A hír:

„Megszerezte története első egyéni parlamenti mandátumát a Jobbik. Ráadásul egy olyan dunántúli körzetben, ahol eddig a kormánypárt verhetetlennek tűnt.”

Előzmények

2013 nyara.
Vona Gábor, a Jobbik elnöke meghirdeti a Jobbik néppárttá alakítását.
Szavait talán még a sajátjai sem igazán vették komolyan.

Tény, hogy az úgymond modern demokráciákban a megnevezhetetlen háttérhatalom ízlése ellen ténykedő politikai erő nemigen juthat kormányzati pozícióba. Márpedig egy (radikális) nemzeti párt abszolút ilyen! Az bizony a saját nemzetének érdekeit képviseli, és ez a multináci háttérhatalom számára a legádázabb ellenség!

Sokan emlegették a Jobbikkal kapcsolatban azt a világszerte valóban többször bizonyított tételt, hogy egy ilyen jellegű politikának szigorú és meglehetősen alacsony korlátai vannak. Elérhet 15 százalékot, esetleg húszat, de itt vége; ez az az „üvegplafon”, amelyet egy Jobbikhoz hasonló párt nem tud meghaladni.

Ha a Jobbik ettől többet akar – és miért ne akarna? –, akkor változtatnia kell. Ennek magától értetődő lehetősége a „szélről” középre húzódás – és itt nagylelkűen feledkezzünk meg arról a kívülről ránk sütött bélyegről, amely egy nemzeti érdeket képviselő pártot eleve „szélsőségesnek” nevez, holott pontosan ennek kellene egy egészséges nemzet számára az abszolút középpontban lennie!

Vagyis Vona Gábor meghirdette a Jobbik néppártosodását. És nemcsak külső kommunikációban, de belső gondolkodásban is.

kormany7

Aztán jött 2014, és három választás! Elindult egy véget nem érő kampány, melynek végén – bár az eredmények látványosan jobbak lettek – mégis elmaradt a nagy áttörés, a siker, a tucatnyi egyéni győzelem tavasszal, a változatlan Európa Parlamenti létszám, és a mérsékelt bővülést felmutató őszi választások. Úgy tűnt, hogy a Jobbik valóban eljutott ahhoz az üvegplafonhoz. Pedig akkor azért már ment a „cukikampány”, sokkal visszafogottabban nyilatkoztak a jobbikos főemberek, látszatra háttérbe csúszott a Magyar Gárda, kevesebb szó esett a kőkemény elszámoltatásról, megszólíttattak az értelmiségiek, egy erősebb szélbe állt a Jobbik vitorlája.

Az új szelek szárnyán

Talán még emlékeznek a Nyájas Olvasók, amikor a bűbájos nyelvi leleményeiről elhíresült D-209-es ügynök, Medgyessy Péter, Erdő Péter bíboros beiktatásakor azt találta mondani, hogy reméli, a bíboros új szeleket hordoz magában…

Nos, remélhetően nem ilyesféle szelekről beszélünk, amikor a Jobbik új irányáról ejtünk néhány szót.

Az már egyre inkább érezhető volt, hogy a Jobbik nácizása, nyilasozása, rasszistázása hidegen hagyja a polgárokat, a Gárda továbbra is népszerű, ahol megjelenik, a cigányság bizonyos tagjainak viselkedése továbbra is kifogyhatatlan muníciót szolgáltat a Jobbik számára, de mégis hatékonyan tartotta vissza – ezen címkékkel együtt – a Jobbik felvállalásától a szavazókat.

Talán az igazi üvegtetőt a kormányzati alkalmasság feszítette a Jobbik fölé.
Valószínűleg még a Jobbikon belül sem voltak túl sokan, akik felkészültnek tartották volna a Jobbikot az ország vezetésére. És ez igaz is. Mert erre valóban nincs felkészülve a Jobbik, mint ahogy a Fidesz sem volt 1998-ban.

Ennek megoldása egyébként sokkal nagyobb feladat lesz, mint a Jobbik néppárttá alakítása! És miközben a közös gyökerű politikai oldalak szakértői, elemzői, értelmiségei egymással versengve rettegnek a Jobbik előretörésétől, a Jobbik elkezdte a felkészülést a kormányzásra, és ha ezt a hatalmas feladatot is megoldják, akkor az első olyan kormány alakulhat meg 2018 nyarán, amelyik (nagyjából) pontosan tudja, mit és hogyan akar.

És egyébként az ettől való közös rettegés el is árulja mindkét hazug oldalt, hogy milyen érdekek mentén is gondolkodnak, kiket is képviselnek valójában.

Elkeseredett „megoldások”

Rig Lajos győzelme óta aztán már mindenféle ötlettel előálltak az eddig leginkább a vég nélküli nácizásban jeleskedő „értelmiségiek”.

A Jobbik-jelenségre is elképesztő magyarázatokkal kellett előállniuk, hiszen lassan két millió emberre már nem lehet simán azt mondani, hogy újnyilas, meg protofasiszta.

És láthatólag nem is tudnak mit kezdeni ezzel a történettel.

Hibás a baloldal, hibás a jobboldal, mindenki hibás; a Jobbik jön ezerrel, megállíthatatlanul. Rettegjen mindenki, aki él! Különösen a cigányok, a zsidók, a nemtudomkik, de az a legjobb, ha mindenki! Azok is, akik egyre nagyobb számban támogatják a Jobbikot.

És a megoldások!

A leginkább emlegetett megoldás a nagykoalíció! Vagyis a közösen és évtizedek óta folyamatosan ásott árkokat mindkét virtuális ellenfél a legnagyobb békességben kezdje el betemetni, az évtizedek alatt szorgosan kiépített kölcsönös gyűlöletet varázsolják a legnagyobb cimborasággá, és az eddig ölre menő szavazók vidám rőzsedalokat énekelve együtt mennek majd szavazni a Jobbik ellen!

Te jó ég! Tényleg ezt hiszik?

Jómagam évekkel ezelőtt felvázoltam ezt a lehetőséget. Amelyet egyébként a kommunikáció bajnokai – és ebben mindkét oldal piszok jó tud lenni! – még el is tudnak magyarázni! Hogy ennyi ellenségeskedés után működhet-e? Nos, ezt azért nehezen tudom elképzelni. És nem azért, mert nem hinnék el! Inkább azért, mert kevésnek tűnik az idő arra, hogy a visszájára fordulhasson ez a mélyen beégetett nemzetpusztító megosztottság.

És nem az a valóban rémületes, hogy a nagykoalíciót elfogadhatónak tartja bárki is, hanem az, hogy senkinek eszébe nem jut, hogy a valódi országépítésre egyedül jelentkező Jobbik mellé álljon! Nem! A közösen kiépített, szépen működő politikai mutyik végeérhetetlenségében érdekelt pártok a konc, a pénz és a hatalom érdekében csakis egymásban gondolkodnak!

És az is hihetetlen, hogy nyilván ugyanezen „értelmiség” sugallatára mégis vannak, akik komolyan veszik, hogy a Jobbik bármelyikkel ezek közül összeállna!

Ha a Jobbik csak egy picit is komolyan veszi a programját, akkor ez teljességgel lehetetlen!

Azt máris láthatjuk, hogy a kormánypárt csavart egyet a hangerőn. Eddig úgy vélték, hogy a legjobb, ha tudomást sem vesznek a Jobbikról, inkább annak szavazóit próbálta elédesgetni, illetve azt sugallta – egyébként nem teljesen alaptalanul –, hogy a Jobbik inkább a baloldal szavazóit szippantja fel és az nekik csak jó. Hittek az „üvegplafonban”, bíztak a saját erejükben, kommunikációs fölényükben.

Aztán jöttek a hibák. Az egyre népszerűtlenebb intézkedések, adók, megszorítások, a hanyatló gazdaság, a vég nélkül, és egyre pofátlanabbul gyarapodó ifjú titánok – munkától kérges tenyérrel, a tömeges elvándorlók, az egyre szegényebb idősebbek, az önnön érinthetetlenségétől megrészegült fő- és alvezérek kielégíthetetlen étvágya, a belső viszályok, a megállíthatatlannak tűnő népszerűség-vesztés.

A másik gyermeteg remény, hogy a Fidesz „visszaváltoztatja” a választási törvényt, hiszen, HA kétfordulós lett volna a választás, akkor a jelölt nélkül maradt baloldali szavazók bizonyára széles, üdvözült mosollyal szavaztak volna második körben a Fideszre.
Nos, az sem teljesen tudatos, aki ezt egy pillanatra is elhiszi…

És jött a Jobbik első győzelme.

És megindult a balról már bejáratott gőzhenger, a nácizás, a nyilasozás, a már egyre kopottabb bélyegek újranyálazása, csak ezúttal jobbról.

A másik sokat emlegetett kifogás, hogy a Jobbikot nem fogja elfogadni Európa.
Itt megint meg kellene szólalnia a riasztócsengőnek mindenki fejében, hiszen miért nem? Az máris ok a kirekesztésre, ha valamely párt a saját nemzetének érdekei mentén szeretne politizálni? Csak a bólogatás elfogadható?

Akik tovább folytatják ezt a logikát, azok még felhozzák azt is, hogy a Jobbik ki akar lépni az Unióból és ez aztán a legvégső katasztrófa, az maga a nemzethalál.

Nemrégen egy liberális „gondolkodó” megpróbált korrekt lenni, és azt találta mondani, hogy persze a Jobbik nem kilépni akar az Unióból, hanem népszavazást akar erről. Szerinte pedig ennek csak az lehetne az eredménye, hogy a nép nagy többsége a kilépésről döntene.
Miért is?

Tíz év távlatából annak már nagyon itt lenne az ideje, hogy egy valós elszámolást lássunk, amelyből levonhatnánk, mennyire jó nekünk az uniós tagság, vagy mennyire nem.  Ha azt látnánk, hogy ez szolgálja nemzetünk érdekeit, valamennyiünknek jó, akkor ugyan miért szavaznánk ellene?

Vagyis a mi „gondolkodónk” úgy véli (tudja?), hogy egy ilyen elszámolás végén a polgárok többsége jobbnak látná, ha kimaradnánk ebből a mesterségesen Európára erőltetett közösségből. Akkor miért is kellene tovább erőltetni a bennmaradást? Kinek az érdeke?

Az állítólagos belső feszültségek, szakadás

A másik felvázolt és kedvelt lehetőség, a Jobbik radikális, kemény magvának nemtetszése az új irányvonallal szemben. Amely természetesen végzetes szakadáshoz fog vezetni. Hál’ Istennek!

Nos, nézzük akkor meg ezt is közelebbről.

Tagadhatatlan, hogy a Jobbik táborában vannak olyanok, akik bizonyos előítéletekkel tekintenek népekre, vallásokra, csoportokra. Vannak olyanok, akik hajlamosak az általánosításra, akik úgy vélik, hogy a kivétel csak arra jó, hogy erősítse a szabályt.
Ami viszont meggyőződésem szerint nem igaz, hogy az ilyen honfitársaink aránya magasabb lenne a Jobbikon belül, vagy körülötte, mint bármely másik pártban, vagy közösségben. Vagy bárhol a világon.

Hiszen azok, akik egységesen mindenkit lenáciznak, aki egy kicsit is jobbikos, ugyanígy általánosítanak, előítéletesek, kirekesztők.

És abban is biztos vagyok, hogy mindaddig, amíg a valós problémák, kérdések megoldásában, megválaszolásában csakis a kívülről ránk erőltetett sablonok mentén próbálunk gondolkodni, addig ezek megoldására, megválaszolására szemernyi esélyünk nem lesz. És bármennyire is nem tetszik (már ennek is gyanúsnak kellene lennie!), erre a feladatra mindeddig kizárólag a Jobbik mutat hajlandóságot!

A Jobbik tagjai és támogatói ugyanolyan emberek, ugyanolyan honfitársaink, mint a fideszesek, vagy a szocialisták.

Nem akarnak legyilkolni, kitelepíteni senkit. És természetesen nem akarnak börtönbe csukni, megbüntetni senkit, aki nem érdemli meg!

De aki nemzetünkre támad, ellenünkre tevékenykedik, aki helyiként, vagy idegenként (teljesen mindegy!) beilleszkedni, közös boldogulásunkért tevékenyen dolgozni nem képes, vagy nem hajlandó, azt nem lesz köteles szeretni senki. Eltűrni, eltartani meg pláne nem. Elfogadjuk, tiszteljük, mint embert, mint Isteni képmást, de ennyi.

Az egész világra ráerőltetett feltétlen elfogadás kudarcát már láthatjuk, felesleges ezzel tovább próbálkozni, mert az eredmény csak súlyos pusztítás, tengernyi szenvedés és bizony a nagy ribillióban ártatlan életek elvesztése lehet csak.

Régóta az gondolom, hogy az elfuserált rendszerváltás egyik legfontosabb célja az volt, hogy az emberek többségének lehetőleg teljesen kedvét szegjék. Hogy arra szorítsák őket, hogy ne akarjanak beleszólni semmibe, ne akarjanak részesei lenni saját sorsuk formálásának. Hogy elhiggyék és elfogadják, hogy egy kisebbség uralkodjon fölöttük, amelyet egyébként egy egyre töpörödő kisebbség támogat, juttat hatalomra. Semmi lehetőségük nincs számon kérni a „képviselőiket”, beleszólni az ő nevükben hozott intézkedésekbe, akkor sem, ha egyébként azt egyáltalán nem szeretnék, akár abba belepusztulnak.

Majd jön a következő választás, ami előtt megint kicsit könnyebb lesz, mindenféle emberek jönnek mindenféle ajándékokkal, színes plakátokkal, hangzatos és fülünknek tetsző ígéretekkel. Az egyre nyomorultabb emberek szavazatait egymással versengve felvásárolják, majd beülnek a jól fizető székekbe, kanalukat törölgetve tülekednek a kondér körül, és senki sem tehet semmit. Gazdagodnak nyakló nélkül, hétről hétre dagad, hízik, gyarapodik a lakásuk, bakszámlájuk, kerül elő néhány ingatlanocska, nyaralócska, kastélyocska. A pofánkba mondhatják, hogy hazudtak reggel, este és éjjel, hogy mindenki annyit ér, amennyije van, és miközben álságosan vicsorognak egymásra, a háttérben egymás kezét szorongatva nyúlnak bele a tuti üzletekbe, kaszálnak milliókat, már inkább milliárdokat.

És ki is az, kik is azok, akik ezt az egész trágyadombot el akarják takarítani? Akik nem így akarják irányítani ezt a szép országot? Akik visszahívhatóvá, elszámoltathatóvá tennék a képviselőket?
A jobbikosok.

A „vadhajtások”

Vona Gábor azon kijelentése, mely szerint le fogja nyesegetni a Jobbik vadhajtásait, illetve azok, akik nyíltan kirekesztő nézeteket képviselnek, keressenek maguknak más pártot, mert a Jobbik nem ilyen, nem kis hullámokat vetett.

Miről is van szó?

A Jobbik évtizedes történetében soha nem volt hajlandó a társadalom feszítő problémáit szőnyeg alá seperni. Őszintén, kendőzetlenül bevitte ezeket a közbeszédbe.
Soha nem azért, hogy ebből politikai hasznot húzzon – ebből egyébként lehetetlen is! –, hanem azért, hogy ezekről végre őszintén beszéljünk, tárjuk fel ezek okait, nyissunk vitát, és kezdjük végre megoldani ezeket!

Azt szerintem legfeljebb a rózsadombi elefántcsonttornyokban nem lehet látni, hogy bizony némely embertársaink – egy alapjaiban elhibázott politika biztatásával, de legalább is elnézésével – nem csupán berendezkedtek a többség által megtermelt javak felhasználására, hanem azt akár erőszakkal is hajlandóak azt elvenni.

Arról bizonyára nem a Jobbik tehet, hogy ezen emberek között feltűnően sok a cigány származású. De egyre több olyan vesztese van már az elmúlt 25 évnek, akik belecsúsznak ebbe a körbe.

Abban is biztos vagyok, hogy ebben a cigányság is áldozat! Nem vétlen áldozatok! Ezt azért senki ne gondolja! De csupán kihasználják a helyzetet, hogy valós segítség helyett legalább ilyen módon fenn tudjanak maradni.

A jogvédőknek álcázott szakértők egyszerűen arra használják az általuk vég nélkül gerjesztett ellenségeskedést, hogy ezzel elfedjék valódi céljaikat. Hogy mi ez a cél?
Nos, ezen is érdemes lenne elgondolkodni…

Furcsa, de egyedül a Jobbik foglalta programba a lecsúszott emberek valódi felzárkóztatását! A többiek legfeljebb a választások idején keresik meg őket, hogy néhány konzervért, némi készpénzért, pár kiló krumpliért megvegyék a szavazatukat.

A Jobbik valóban kiutat kínál. Persze ez nem fog tetszeni mindenkinek. Viszont egyre több cigány vezető is belátja, vagy kezdi megérteni, hogy a tartós nyomorban tartásukkal egyedül a kiszolgáltatottságuk növekszik, egyre lehetetlenebbé válik valós beilleszkedésük.

És ez érvényes mindenki másra is Magyarország területén!
A jobbikosok többségének szemében nem cigányok, nem négerek, nem kínaiak, nem zsidók, nem buddhisták léteznek, hanem csak jó és rossz emberek!
Aki építi közös jövőnket, az közénk fog tartozni mindig, aki viszont ellenünk támad, azt nem fogjuk szeretni!

Aki pedig továbbra is bármiféle faji vagy vallási alapon akar különbséget tenni, és ezt, ha kell, ha nem, nyilvánosan hangoztatni kívánja, az valóban keressen erre másik közösséget!

De!

Mindenközben semmiképpen nem lehet elfelejteni azt a nyílt, őszinte beszédet, amely a Jobbik olyan sajátossága, ami nélkül már legfeljebb egy alternatív Fidesszé lenne csak!
És nem lehet megtagadni a saját múltját sem. Nem lehet megtagadni a Magyar Gárdát, a régi, többszörösen kipróbált harcosokat, a tabu-témákat konokul hangoztatókat sem! Mert ők (is) a Jobbik!
Mert ezekről beszélni kell, akkor is, ha ez néhány megélhetési túlérzékenyek ízlését sérti! Akkor is, ha még az ezekről való gondolkodást is törvénnyel tiltják! Mert amíg ezek nem lesznek egyszer kibeszélve, addig csak az ellenségeskedés és a megosztottság ördögi köreiben fogunk tévelyegni. És ez a valódi nemzethalál!

Ha tehát elnök úr le akarja nyesegetni a vadhajtásokat, akkor nagyon ügyeljen a fűrészre, nehogy levágja mindazt, amitől a Jobbik más, mint a többi! Lehet néppártosodni, sőt kell, de nem szabad elveszíteni az arányokat és az értékeket!
Mert senki nem akar egy „keményebb” Fidesz tagja lenni. Legalább is a régiek közül. És ha ők lenyesetnek, akkor mi marad?

És ami a legfontosabb szerintem: a Jobbik egy közösség. Sokszínű, sokféle, radikális, békeszerető, jószándékú. Ha valaki mond, vagy tesz valamit, azt, ha úgy tetszik, mi valamennyien, valamennyi jobbikos mondja és teszi. Ha bárki rosszat mond, mi mondjuk. Ha javítani kell, akkor valamennyien javítjuk. Ha büntetni kell, akkor mi valamennyien büntetjük magunkat.
Ezért tetszett Vona Gábor azon mondata, hogy az uniós zászlót nem Novák Előd égette el, hanem a Jobbik elnöksége.
Ha szabad, kiegészíteném: a teljes jobbikos közösség locsolgatta benzinnel azt a nem létező és egyre nyilvánvalóbban minden résztvevő számára káros, mesterséges és megszűnésre ítélt valami lepedőjét!

A „civilek”

Sokan hiányolják a jobbikosokat az utcai megmozdulásokról.
Egyrészt igaz, hogy a Jobbik 2010 után gyakorlatilag átengedte az utcai politizálást – amely addig fő ereje és szinte egyedüli megnyilvánulási, bemutatkozási lehetősége volt – másoknak.
És ez bizony hiba volt.

Az is igaz, hogy sok jobbikos ott volt a netadó elleni és egyéb tüntetéseken.
És az is nyilvánvaló, hogy pártként nem lehetett ezekhez csatlakozni. Mert nem sok köze volt ezekhez a magyar embereknek. Hiszen ezeket a volt liberális értelmiség szervezte, többnyire valószínűleg külföldi pénzekből, idegen érdekek mentén.

A másik hatalmas tévedés a legtöbbször emlegetett „civilektől”, hogy általánosságban és egységesen tagadják a pártokat és egy olyan „civil” vezetésű országot vizionálnak, amilyen sehol sincs, soha nem volt, és valószínűleg soha nem is lesz.

Ügyesen meglovagolják az általam fentebb említett általános közutálatot, amely a politikával, a politikusokkal és a politikai pártokkal szemben remekül felépíttetett. Ráadásul soha nem valamiféle rendszerrel, ideológiával, politikával volt, van baj, hanem az ebben ténykedő emberekkel!

Magát a rendszer tagadják, amely helyes, csakhogy a jól kitalált törvények szerint a civilek manapság el sem tudnak indulni. Függetlenként képviselővé lenni a mai választási rendszerben gyakorlatilag lehetetlen! A pártok állítanak jelölteket, akiket szinte senki nem ismer, róluk semmit sem tud. Néha jobb is…

Aztán szavaznak a logóra, többnyire nem valami mellett, hanem inkább valami ellen. És rendre nem a jót választják, legfeljebb a kisebbik rosszat!

Nem állítom, hogy nem lenne jobb, ha közmegbecsülésnek örvendő emberek (civilek) indulnának a választásokon és képviselnének minket, de ehhez az erről szóló törvényeket meg kell változtatni. És ennek jelenleg szinte egyedüli módja, hogy pártokba szerveződünk, megnyerjük a választást, aztán megváltoztatjuk a rendszert. Mert kívülről ez nem fog menni!

És ismét csak a Jobbik programját tudom ajánlani, amelyben kinyitja legalább a lehetőségét annak, hogy a képviselők elszámoltathatóak, visszahívhatóak legyenek. Ettől még nem lesznek civillé, de talán jobban meggondolják, mennyire szolgálják azokat, akik szavaztak rájuk!

Az „éhes kutyák”

A legvégső érv a Jobbik – és mindenféle új próbálkozással – szemben az, hogy „hát majd ezek is ugyanolyanok lesznek, mint a többi”! Sőt olyanabbak, hiszen eddig nem fértek hozzá a kondérhoz!

Ami természetesen igaz is lehet, meg nem is. Az általánosítás persze ismét csak tévútra visz.

Lássuk csak.
Hány települést vezet jobbikos polgármester? Hány önkormányzati képviselője van a Jobbiknak?
Hányan keveredtek bármiféle gazdasági zűrbe, netán korrupcióba?
Ilyenről egyelőre nem tudunk.
Hogy lesz-e ilyen? Nagyon remélem, hogy nem, vagy ha igen, akkor annak súlyos következményei lesznek. A Jobbik programjában erről is szó esik (dupla büntetés).

Az ilyesfajta vadhajtások lenyeséséről talán szerencsésebb lett volna beszélni…

Természetesen senkiért sem tenné tűzbe a kezét senki, de úgy hiszem, a jobbikosok tényleg szolgálatra jelentkeznek.
Nem a pénzért, nem a hatalomért, hanem mert hiszik; ez a nemzet többet érdemel. Egész életük – minden tévedéssel, botlással, dicső tettekkel, jó szándékkal – azt mutatja, hogy végre nem máshol kinevelt, valamiért és valamire „kiválasztott” emberek jelentkeznek munkára, hanem olyanok, akik értünk és nekünk akarnak szolgálni, tevékenykedni, valóban minket, nemzetünket kívánják képviselni.

És ezen szolgálat által fog többet érni valaki, mint amennyije van!
És ez éppenséggel a kivezető út a sötét múltból a szebb jövőbe!

De azért továbbra is tartsuk szárazon a puskaport!

Biró László

szebbjovo.hu

(A szerző a Jobbik Hajdú-Bihar megyei önkormányzati képviselője)