Napjaink népvándorlásával kapcsolatban Papp Gábor, a BBC History főszerkesztője idézi, hogy „a helyváltozás, az emigráció alapvető emberi jog, a befogadás pedig az államok illetékességébe tartozik”. Nem tudom, mire gondoltak e jog megfogalmazói, az a gyanúm, nem a mai népvándorlásra, annak méreteire, jelenlegi sajátosságaira.

Fotó: Béli Balázs - alfahir.hu

Fotó: Béli Balázs – alfahir.hu

A középkorban már vándoroltak a népek, de az lényegesen más volt, összehasonlíthatatlan azzal, ami ma folyik, ezzel az Európába áradó tömeghisztériával. Amikor a kommunista világban súlyos bűncselekménynek számított, ha valaki nem a szocializmust kívánta építeni, hanem másutt akart élni (amit tulajdonképpen csak illegálisan lehetett megtenni), akkor ez a jog arról szólt, hogy politikailag elfogadható okokból ezeket a menekülteket befogadta a Nyugat. De ki gondolt akkor tömeges, gyakran menekülésnek álcázott költözésre?

Ilyen szempontból a helyváltoztatás joga manapság némileg mást jelent, a magukat emberséges jogvédőnek tartó egyének (és szervezetek) ezt azonban nem veszik tudomásul. Pedig észre kéne venni, hogy a migráció és emigráció közt különbség van. Annyira odavannak a másságért, de úgy látszik, ezzel sincsenek tisztában, s igencsak szelektíven kezelik. Az őslakók nemzetiségi másságát például nem szívesen veszik észre. A szexuális másságot (a homoszexualitást például) igen, mert az most divat lett, s jó pontot jelent, ha valaki kiáll azok (tényleges vagy mondvacsinált) jogaiért. Holott az lényegében intim szféra, míg a nemzetiségi másság társadalmi. De ahol csak kollektív bűnöket ismernek el, kollektív jogokat viszont nem, ott nem csoda az ilyen hozzáállás.

Sajátos dolog az is, hogy az emigráció az államok illetékességébe tartozik. Állítólag. Mert Brüsszelből mást hallani: ott a migránsokat mind emigránsnak tekintik, s kötelezően szétosztanák mint egy zsák krumplit az EU tagállamai közé. Ugyanúgy a magukat emberséges jogvédőnek tekintők: ők is minden menekültet egységesen kezelnek, mintha mind egyformák lennének, aki pedig különbséget akar tenni a politikai és gazdasági menekültek (az emigránsok és migránsok) között, azt kiátkozzák, mert hogy az csúnya rasszista, és így tovább, populista szövegből nincs hiány.

Tragédia, persze, hogy annyi ember fogja magát, és elindul otthonából. De valóban mind kénytelen erre? Vajon mit látni, ha kissé részletesebben szemléljük e problémát? Az embercsempészet nem olcsó mulatság: ha olyan szegények ezek a menekültek, honnan veszik azt a rengeteg pénzt, ami egy ilyen „utazásra” szükséges, amit a csempészeknek fizetni kell? Foglalkozott már valaki azzal, miféle üzlet ez? Kinek az érdeke? Honnan származik a csempészeknek fizetendő összeg, s hova megy az a pénz? A koszovóiakat is nyilván megbolondította valaki, és jó nagy hasznot húzott abból. Olyan föltételezés is fölmerült, hogy az afrikai népvándorlókat az iszlám állam szédíti, sőt fizeti, s egyúttal saját embereit, alvó sejteket is útnak indít Európába.

Tény, hogy Afrikában gondok vannak. Ám azokat nem úgy lehet megoldani, hogy az összes menekültet befogadjuk Európába. Ha Afrikában gond van, azt Afrikában kell megoldani, nem Európában és nem Európa rovására úgy, hogy a tolerancia nevében az intoleranciát is befogadjuk. És ha már menekülni, akkor miért pont Európába? Mert olyan kicsi a Földközi-tenger? Szaúd-Arábia például közelebb van, tengeren sem kéne átkelni, ráadásul muzulmán állam – miért nem mennek oda? Vagy oda nem engedik be? Saját hittársaikat? Vagy mondjuk Kína: messzebb van ugyan, de nincs ott háború és elég jól prosperál. Miért pont Európába jönnek? Mert olyan jószívűek, emberségesek és toleránsak vagyunk? Vagy valakinek érdeke Európát tönkretenni? Mert ennek az lesz a vége, ha ez így folytatódik.

A kommunizmus elől menekülő ember európai kultúrán nőtt föl, integrálása egy nyugati államban nem volt föltétlenül nehéz. Ám az afrikai bevándorlók valahogy nem mutatnak erre hajlandóságot. Tisztelet a kivételnek, de talán nem számít rasszizmusnak, ha megállapítjuk, hogy egy egészen más kulturális, történelmi, nemzeti, vallási közegből jöttek, és sajnos híján vannak annak a toleranciának mások iránt, amit önmaguknak viszont megkövetelnek, s ami Európában már standardnak számít (annak ellenére, hogy ez nem mindig Európa előnyére válik). Az ilyen találkozás szükségszerűen gondokkal jár, szinte megoldhatatlan nehézségekkel – viszont ezért valakit mindjárt rasszistának, xenofóbnak stb. minősíteni szintén nem megoldás.

Meg van itt Európában saját gondunk is bőven, előbb talán azzal kéne foglalkozni. A hívő ember már úgyszólván kuriózum és nevetséges, a liberalizmus ennél sokkal „menőbb”, ám ha valaki azt hiszi, ez a megoldás, akkor téved: nem lehet mindent megkérdőjelezni, nem lehet a jogokat szelektíven osztogatni és élvezni. Ha viszont megfordítjuk a dolgokat, a menekültek bizonyos szemszögből példamutatók lehetnének számunkra: annyira nem hajlandók integrálódni, annyira kitartanak saját értékrendjük, jogos vagy vélt jogaik mellett, hogy az bizony követendő volna.

Mi, kisebbségi magyarok vajon miért hisszük el, hogy jó az nekünk, ha nem anyanyelvünket használva élhetjük mindennapjainkat? Miért hisszük el, hogy jó az nekünk, ha nyelvünkön kívül elveszik iskoláinkat és templomainkat is, miért olyan jó az nekünk, ha nemzetiségileg egyoldalúan vagyunk olyan végtelenül toleránsak? Vagy az ilyennemű másságra az őslakosságának nincsen joga? Akit üldöznek, azt védeni, támogatni kell – de csak akkor, ha Afrikából jött? Holott segíteni is akkor tudunk igazán, ha saját portánkon rend van, s a segély nem borítja föl saját életünket, bevált értékeinket.

Aich Péter – Felvidék.ma