Az ügyészség még október 22-én közölte, hogy az Osztrák Köztársaság Szövetségi Igazságügyi Minisztériuma hivatalos megkeresés formájában ajánlotta fel a bűncselekmény ügyében a büntetőeljárás lefolytatásának átadását.
A Legfőbb Ügyészség a felajánlást elfogadta, és a Bács-Kiskun Megyei Főügyészséget arra hívta fel, hogy a Magyarországon már folyamatban lévő nyomozást terjessze ki azokra a tényekre is, amelyeket az Osztrák Köztársaság hatóságai állapítottak meg – írták.
Az A4-es autópályán augusztus 27-én találták meg azt a hűtőkocsit, amelyben embercsempészek megbízásából 71 menekültet szállítottak összezsúfolva a magyar-szerb határról Magyarországon át Ausztriába.
Az orvosszakértői vizsgálat eredményei szerint az áldozatoknál oxigénhiányos állapot lépett fel, és már a magyarországi útszakaszon megfulladtak. A tragédia áldozatai között 59 férfi, 8 nő és 4 gyermek volt.
A menekültek feltehetően Szíriából, Irakból és Afganisztánból indultak Európába. A szakértők már a halottak több mint felét azonosították, a vizsgálat azonban még nem fejeződött be.
(MTI)